40. fejezet Búcsúzás, és az első napok nélküle

Nahát mivel ez a 40. fejezet, szeretnék 10 kommentet és10 tetsziket. Hamarosan elérjük a 14.000 látogatót aminek nagyon örülök.
Pusszancs:*

Ma indulnak a fiúk Amerikába. Az elmúlt 3 nap viszonylag jól telt. De az óra ketyegett, a percek, és az órák szinte egy másodperc alatt elteltek. És most el kell válnom tőle. 5 hónapra. Eszméletlen sok idő az. 
-Jólvagy drágám?-ült le mellém a kanapéra Harry.
-Nem.-suttogtam. Most mit szépítsem? Mondjam azt, hogy minden oké, teljesen jól vagyok? Keltsek hiú reményeket benne? Nem. Igaz, hogy már a tudattól, hogy ma itt hagy, felfordul a gyomrom. De nem hazudhatok neki.
-És te?-fordultam felé.
-Én se valami fényesen.
-De nézd a jó oldalát. Biztos egy hónap alatt elfelejtesz engem, és lesz egy új barátnőd. Talán egy olyan aki még nálam is jobban szeret téged.-varázsoltam egy hamis mosolyt az arcomra.
-Ne butáskodj. Lehet, hogy lesz olyan, aki jobban szeretni mint te, de én nem fogom őt jobban szeretni mint téged.-csókolt meg.
-Jobbat érdemelsz nálam.-suttogtam, és a könnyek elkezdtek versenyezni az arcomon.
-Lehet, de nekem te kellesz.-kacsintott, és fülem mögé tűrte arcomba lógó hajszálaimat.
-Harry indulnunk kell.-jött be a nappaliba Niall.
-Rendben.-válaszolta szomorúan, megfogta a kezem, és odamentünk a srácokhoz...
..és megkezdtük a búcsúzkodást. Én már rögtön elsírtam magam, és nemsokára a lányok is.
Először Louis ölelgetett végig mindenkit, majd Petrától búcsúzott kicsit hosszasan.
Mindenki végig ölelgetett mindenkit, Harry maradt utoljára.
Odajött hozzám, letörölte a könnyeimet, és hosszasan, szenvedélyesen megcsókolt. Talán olyan szenvedélyesen, mint még soha.
-Nagyon szeretlek.-susogta fülembe.
-Én még jobban.-öleltem meg szorosan.
-Kétlem.-kacsintott.

A lányokkal sírva néztük, ahogy a limuzin elhajt a ház elől, és benne ül az az 5 fiú akit még az életünknél is jobban szeretünk.
Nem fogom kibírni. Hogy is bírhatnám nélküle? Félek,hogy túl hamar fogok összetörni..

Két napja, hogy elmentek. Mindössze két napja, és még fel sem hívott. Ma este is görcsösen vártam hogy hívjon, mindenhova magammal hurcolásztam a telefonom, de semmi. Úgy döntöttem, megyek és veszek egy forró fürdőt, és közben azon gondolkoztam, hogyha ez a két nap ilyen nehéz nélküle, akkor hogy bírom én ki azt az 5 hónapot.
Mikor végeztem, pizsamába bújtam, és elaludtam, remélve hogy a holnap sokkal jobb lesz.

"Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. 
-Haló?-szóltam bele, ismeretlen volt a szám.
-Jó napot, ön Vivienne Smith?-kérdezte a férfi.
-Igen én vagyok. Miért keres?-kérdeztem rá félénken.
-Ön Harry Styles hozzátartozója?-húzta az időt.
-Igen a barátnője vagyok, de mondja már mi történt.-förmedtem rá, a hangomat kicsit felemeltem így gyorsan hozzá tettem.-Bocsánat.
-Értesíteni szeretném, hogy lezuhant a repülőgépe, és szörnyethalt..Nagyon kevesen élték csak túl.
-Ne-nem igaz. Mondja hogy nem igaz.-zokogtam.
-Sajnálom.-suttogta és lerakta a telefont."

-Áááá.-kinyitottam a szemem, az egyetlen amit láttam a sötétség volt. Bizonyára rosszat álmodtam. Arra lettem figyelmes, hogy még mindig zokogok. És nem érdekelt de az éjszaka közepén kezdtem el tárcsázni Harry számát.
-Haló.-ásított bele.
-H-Harry.-zokogtam.
-Jézusom mi a baj?-lett rémült a hangja.-Vivi válaszolj már.
-F-fel s-sem h-hívtál m-mióta o-ott v-vagytok, és n-nagyon rosszat álmodtam. A-azt h-hogy m-meghaltál.-dadogtam, hangom minden egyes szónál elcsuklott.
-Életem. Sajnálom ne haragudj, egy szabad percünk sem volt. De ne aggódj, semmi bajunk nincs. Szeretlek. Örökké.-suttogta.
-Én is.-mondtam most már nyugodtabb hangon.-De nem is rabolom tovább az idődet. Jóéjt.
-Jóéjt szivem.-ásított, és lerakta.

Másnap is ugyanolyan lehangoltan ébredtem. Dehát hogy is lehetnék boldog?
2 napja alig mozdultam ki a szobámból. Ez ma sem volt másképp. Felöltöztem, és elhatároztam, hogy kicsit rendbe szedem a szobámat. Pakolgattam, törölgettem, amíg rá nem bukkantam egy fényképalbumra.
Ez a kép még Adammel készült.

Tulajdonképpen akkor még nem volt egy szemétláda..De most..
Ez Harryvel készült még vagy 3 hónapja:

Ez pedig..igen ez a kép az egyik személyes kedvencem. Biával vagyunk rajta. Akkor még neki is barna haja volt.

Lapozgattam még egy kicsit az albumot, majd úgy döntöttem hogy elmegyek sétálni. 
Beköszöntem anyunak, és mentem is volna, ha meg nem állít.
-Hogyvagy kicsim?-arca aggódást tükrözött.
-Őszintén? Pocsékul.-sóhajtottam.
Megölelt, én pedig a vállán sírtam.
-Ha igazán szeretitek egymást, bármit átvészeltek. Ha külön, ha együtt de így lesz.-suttogta a fülembe.
-Köszönöm anyu.-mormoltam, és elengedtem.