43. fejezet : Repülőjegyek

Másnap egész tűrhetően ébredtem. Na jó, nem pocsékul hazudok, igazából nagyon rosszul ébredtem. Fejem fájt, Bia lerúgott az ágyról. Csak a szokásos. És persze az is rátett egy lapáttal, hogy telefonom ébresztőórája riasztott fel.
Reggel köztudottan morcos vagyok, nem csoda, hogy nem tudok kedvesen hozzászólni a másikhoz. Harry hiánya pedig csak növelte a csúnyább beszédemet. 
Kiszálltam az ágyamból, amikor talpra álltam, kicsit megszédültem. Megfogtam az ágynak a háttámláját, és megkapaszkodtam. 
Kitámolyogtam a fürdőbe, megmostam arcomat, és úgy éreztem most már jobb.
Visszasétáltam a szobámba, és elkezdtem feltúrni a szekrényemet, valami normális ruha után kutatva. Elég nehéz az én szekrényemben normális, és nem gyűrött ruhát találni, ugyanis mind egymás hegyén hátán van benyomva a szekrénybe. 
Tíz perc keresgélés után, találtam egy csinos ruhát. Attól, hogy nem vagyok boldog, a külvilágnak nem akarom mutatni a szomorúságomat.
Felöltöztem, az idő alatt megnőtt, hosszú mogyoróbarna hajamat kivasaltam. Arcomra pedig egy kis sminket kentem. 
Ráálltam a szobamérlegre...170 cm, és 49 kg. Nagyon sokat fogytam amióta Harry nincs itt.
Visszaraktam a mérleget a helyére, és elhatároztam, hogy most már ideje lenne felkeltenem ezt az álomszuszékot.
Megráztam a vállát, mire a karjával el kezdett kalimpálni és fejbe vágott.
-Még öt perc.. - morogta álmosan.
Még jobban  megráztam, nem reagált rá, így a karjánál fogva húztam ki az ágyból.
-Most ezt miért kellett? - ásított mérgesen. 
-Azért, mert délben már illő felkelni.
-Már dél van? - kerekedtek el szemei.
-Igen.
Felpattant a szeme rögtön, és kisietett a mosdóba. Arcáról csorgott a víz, miközben már a ruháját kereste, amit tegnap vásároltunk.
-Jó azért ennyire nem kell sietni - nevettem.
-De kell, mert mamáék látogatóba jönnek - kapkodott. 
-Akkor mész is? - szomorodtam el.
-Muszáj. Egy évben egyszer jönnek el, és anyuék nem szeretnék, ha nem találkoznánk - magyarázott.
-Oké megértem.
Bia hamar elkészült, így kikísértem.
-Majd lehet, hogy holnap még átnézek - fordult vissza az ajtóból.
-Rendben, az jó lenne.
Bia kisétált, így bezártam az ajtót, és bementem a nappaliba. Most akkor egyedül maradtam.
Anyáék üzleti úton vannak, kb egy hét múlva jönnek haza. Hát szuper.
Nem tudtam mit kezdjek magammal, ezért felmentem a szobámba a laptopomért.
A nappaliban levágtam magam a kanapéra, és bekapcsoltam. 
Töltsön...Töltsön már. Morogtam magamba, mert az a fránya laptop nem akart bekapcsolni.
Mikor végre bejött a képernyő, felsóhajtottam, gondolataim elkalandoztak.
Ha azt mondanám,hogy nem hiányzik Harry, és a többi fiú, nagyot hazudnék.
Mondjuk úgy, hogy beletörődtem, hogy nélkülük kell élnem. Ez eleinte nagyon nehezemre esett, sőt most is. De tudom, vagy inkább gondolom, hogy ők boldogak. És ez valamilyen szinten engem is boldoggá tesz.
Merengésemet az szakította meg, hogy a telefonom rezegni kezdett. Kíváncsian pillantottam a képernyőre, már reménykedtem hogy Harry az, de nem.
Anyu hívott. Bár ennek is örültem, mégis kissé csalódottan vettem fel a telefont.
-Szia anya - szóltam bele a telefonba.
-Szia drágám. Hogy vagy? - ő is tudta a Harrys dolgot, bár sosem feszegette annyira.
-Hát. Se rosszul se jól.
-Sajnálom. 
-De ne velem foglalkozzunk. Veletek mi újság? - tereltem a témát.
-Semmi különös, elég jól haladunk, egy hét múlva szerintem otthon leszünk - lelkesedett.
-Az szuper - még egy hét. Mit fogok én addig magammal kezdeni?
-De mennem is kell. Sajnos. Vigyázz magadra, puszilunk - köszönt el.
-Szia anya - suttogtam, és letettem.
Hát ez gyorsan ment. Gyorsabban mint hittem. Felsóhajtottam, és visszaroskadtam a kanapéra.
Arcomat kezeimbe temettem, és zokogni kezdtem. Akkor nincsenek itt velem a szeretteim, amikor szükségem lenne rájuk. A legszörnyűbb érzés a világon.
Megtöröltem szemeimet, és felnéztem a közösségi portálokra. Facebook-on 2 jelölésem volt, 2 osztálytársam. Twitteren pedig semmi.
Kapcsoltam valami durva zenét, és kimentem a konyhába enni. 
Belenéztem a hűtőbe, és megállapítottam, hogy el kéne mennem vásárolni. De előtte eszek.
Kivettem a tejet, müzlit a szekrényből, összeöntöttem őket egy tálba, és neki ültem elpusztítani. 
Nagy nehezen, de sikerült megennem, amire büszke voltam, hisz mostanában alig eszek.
Elmostam a tálat, és a kanalat, majd beledobtam a pénztárcámat a táskába, felrángattam magamra a Converse cipőmet, és kimentem az ajtón.
Majdnem elfelejtettem bezárni, ezért gyorsan visszafordultam, kulcsra zártam az ajtót, és elindultam a legközelebbi kisboltba, ami az utcánk sarkán helyezkedett el.
Vettem tejet, sajtot, tojást, felvágottat, és ami még hiányzott. Nehéz beváráslótáskával baktattam hazafelé. Az utcán ismét megbámultak a karom miatt, de most nem nagyon érdekelt. Az viszont igen, hogy néhány ismerősöm is meglátta.
A derekamra tekert pulcsimat felvettem, így már száz százalék, hogy nem veszik észre.
Amikor hazaértem kipakoltam a táskából, be a hűtőbe.
Igen, most biztos unjátok, de nem történik semmi érdekes az életemben. Egészen idáig.
Csengettek, én pedig kíváncsian kinyitottam az ajtót. A postás volt.
-Jó napot - köszöntem zavartan, hisz anyuéknak hozott biztos valamit.
-Szia.
-Anyuék nincsenek itthon - vakartam meg fejem.
-Nem nekik hoztam szállítmányt - felelte, és átadott egy elég mini dobozt. Döbbenten vettem el, és aláírtam a papírját.
-További szép napot - köszönt el, és már ment is.
-Magának is.
Becsaptam az ajtót, és beszaladtam a nappaliba. Vajon ez mi lehet? 
Annyira kíváncsi voltam, hogy szinte feltéptem a doboz tetejét. Meghökkenve emeltem ki belőle az öt repülőjegyet. A szám tátva maradt, és nem jöttem rá, hogy is kell azt becsukni.
De ki küldte?
Kérdésemre hamar választ kaptam,amikor a doboz alján, egy papírdarabot találtam.
"Szia drágám. Ez az öt repülőjegy Amerikába szól. A gép holnap indul. A repülőtéren várunk titeket. Szeretlek.
Harry xx"
-Uramisten. Emlékeznek ránk? - suttogtam, bár elég hülyén jött ki, mivel azért nem olyan szita az agyuk, hogy elfelejtsenek.
Ugrálni kezdtem, mint egy őrült, és felkaptam a mobilom.
Tárcsáztam Harry számát, három kicsöngés után pedig fel is vette.
-Harry..Harry  - kiáltoztam.
-Hallom megkaptad a jegyeket - nevetett a telefonba. 
-Igen, és én...kimondhatatlanul örülök - alig találtam a szavakat. - Köszönjük.
-Már nagyon hiányzol - hallottam, hogy elszomorodott.
-Nekem is te...De nemsokára találkozunk - vidítottam.
-Igen, tudom. De mennem kell, mert próbálunk. Így is már ki vannak akadva. Küld el a csajoknak a jegyeket. Holnap várunk titeket a repülőtéren - mondta. - Szeretlek drágám, kitartás. 
-Szeretlek - suttogtam, és leraktuk.

Feldobódva csörögtem fel Biát(aki kicsit megkönnyebbült, mert addig sem kell beszélnie a nagyijával kínos fiúügyekről), és olyat visított a amikor elújságoltam neki, hogy megyünk Amerikába. A szülei elengedték, hálistennek. Petrát, Edinát, és Krisztát is értesítettem, hogy pakoljanak, mert holnap megyünk. És mind az öten úgy döntöttünk, hogy nem adom oda nekik a jegyeket, nehogy elkeveredjen valakié, hanem majd ott odaadom nekik, mielőtt felszállunk.
A telefonbeszélgetések után már csak egy gond volt. Megmondani anyuéknak.
Remegő kézzel emeltem fülemhez a mobilomat, és vártam. Vártam, hogy felvegyék.
-Szia anyu. Miújság? - próbáltam kicsit csevegni, mikor felvette, és nem rögtön a lényegre térni.
-Szia kicsim, semmi különös. Már itt vagyunk a hotelszobánkban, pihengetünk. Húzós nap volt. Veled miújság? - kérdezősködött.
-Hát elmentem ma a kisboltba bevásárolni..Meg lenne egy kis dolog..Amit elég fontos lenne, hogy megkérdezzek.
-Úristen.. mi a baj?
-Nincs semmi baj - csitítottam le. - Annyi az egész, hogy a fiúktól kaptunk öt repülőjegyet Amerikába, mert ott koncerteznek, turnéznak. Szűkebben New Yorkba - soroltam. - A epülő már holnap indul, és hogy mehetek-e. Minden lánynak megengedték a szülei, na légyszi - néztem bociszemekkel, de ezt ők úgy sem láthatták.
-Hát. Rendben. De nagyon vigyázz magadra, ígérd meg.
-Megígérem - esküdtem.
-És csukd be a házat, kaput, áramtalaníts, az értékeket pedig vidd át nagyiékhoz - sorolta.
-Rendben - mindig is ilyen aggódó szüleim voltak, de hát jobb félni, mint megijedni.
Beszéltünk még körülbelül húsz percet, jobban mondva anya - és apa is a háttérből - beszélt, én meg hallgattam, és bólogattam.
Mamámék az utca végén laktak, szóval összeszedtem az összes értéket, és átvittem hozzájuk. ők is megpuszilgattak, és elbúcsúztak tőlem.
Hazafelé vettem az irányt, és egyre gyorsabban lépkedtem, mert sötétedett.
Mikor végre a házhoz értem, előkaptam kulcsaimat, és kinyitottam.
Felkapcsolgattam a villanyokat, és körülnéztem. Olyan üres ez a ház, amikor senki nincs itt, csak én. 
Hozzáfogtam én is a pakoláshoz, hisz hosszú, és fáradalmas repülőútnak nézünk majd elébe. De megéri.

Az ágyamban töprengtem az elmúlt nyárról. Emlékszem, amikor visítottunk, és üvöltöztünk egyszerre Biával és a többi lánnyal, mert elmehettünk életünk első One Direction koncertjére. Aztán emlékszem arra is amikor minden nagyon gyorsan történt. Rengeteget lógtunk a fiúknál. Aztán, amikor Liammel voltam. Igazából nem mondom azt, hogy nem volt jó vele. De mégis, életem legjobb döntése volt, hogy Harryt választottam. Aztán egy idő után a betegségem..az amnéziám. Amikor nem emlékeztem rájuk, csak úgy mint a híres One Direction-ra. Aztán amikor Harry segítségével visszanyertem az emlékezetem. 
Aztán amikor azt álmodtam - sosem felejtem el - hogy Harry meghalt. A legszörnyűbb álmom volt. Aztán amikor elment, itthagyott, és teljesen magamba zuhantam.
És most...holnap találkozom velük. Gyomrom bukfencet vetett, legalábbis így éreztem.
Nagyon fáradt voltam, ezért hamarosan el is aludtam.

42. fejezet: Hiányzol

Visszatértem*-* Bocsi, hogy ilyen lassan:( 7 komi, és jön a következő fejezet.
Bocsi, hogy ilyen rövid lett..:(

Másnap iszonyatosan fájó fejjel keltem fel. És az első ami, vagy inkább aki eszembe jutott, az Harry volt.
Őrült módjára néztem meg a telefonom, hogy esetleg nem hívott-e, de semmi.
Tehát ennyire nem érdeklem. Kezdtem úgy érezni, hogy már talán nem jelentek neki semmit. De tudtam..gondoltam hogy így lesz. Elment Amerikába, engem itt hagyott. Most biztos van barátnője, és boldogan élnek. Én pedig szép lassan, megfulladok a bennem égő fájdalomtól. 
      
                             *Harry szemszöge*

2 percenként pillantottam rá a telefonomra, hogy esetleg Vivi hív-e de semmi. Már biztosan elfelejtett. És nagyon bántam, hogy valamelyik nap, részeg fejjel leordítottam.  
-Fiúk. Hazamegyünk.-jelentettem ki, és feléjük fordultam. 
-Mi?-néztek rám értetlenül.
-Hazamegyünk.-ismételtem.-Én ezt nem bírom. Látni akarom..-suttogtam.
-Nekünk is ugyanúgy hiányoznak, de nem hagyhatunk így hirtelen mindent magunk mögött.
-Jó akkor ma az utolsó koncertünket leadjuk. De tovább nem várok.-idegeskedtem.
Elrohantam, és megkerestem a menedzsert. 
-Lefújhatnánk a turnét?-kérdeztem sietősen.
-Miért fújnánk le?
-Magánügy, de nagyon fontos. Kérem..
-Nem fújhatjuk le a turnét.-nézett rám mogorván.
-Akkor..Akkor ne fújjuk le csak...-nem tudtam mit mondhatnék.
Kérdő tekintettel nézett rám, biztos egy bolondnak nézett.
-Akkor csak szerezzen 5 repülőjegyet ide Amerikába.-sürgettem.
-Minek az?
-Aj 5 lánynak de siessen már.-kezdtem elveszteni a józan eszem is. Kikel belőlem az állat.
-Jól van..Megszerzem. Csak hallgass már.-intett le a kezével.
-Ezer hálám.-csillapodtam le apránként.

Este 7-re a menedzserünk megszerezte a jegyeket, és hihetetlenül boldog voltam, amikor, a kezembe adta őket. Eszeveszett rohanásba kezdtem, és kishíján megfulladtam mire a lakosztályunkhoz értem. Kipirult arccal léptem be a szobánkba.
-Na kitaláljátok mit szereztem?-húzogattam a szemöldököm, és a kanapén elterpeszkedő négy fiúra néztem. Kérdő pillantásuk láttán folytattam.
-5 jegyet ide Amerikába.
-Őő..és az minek is kell?
Értetlen fejük láttán kénytelen voltam elmagyarázni.
-Na szóval, a turnét lefújni nem tudjuk. Ehelyett megkértem a menedzsert, hogy szerezzen 5 repülő jegyet ide Amerikába..A lányoknak.
Öt percbe tellett, mire feltudták fogni, és értelmezni azt, amit mondtam. 
-Azta ez szuper.-ugrottak fel mind az öten az ágyon, és lerohantak.
-Király vagy öcsém.-paskolta meg a fejem Louis.
-Tudom. De el is postázhatnánk már nekik, nem gondoljátok?
-De, igen.-helyeseltek barátaim.
-Jó, holnap elpostázzuk.

                                   *Vivi szemszöge*

A nap brutálisan telt el. Bia elvitt shoppingolni, és szinte minden boltban rám aggatott valamit, amit természetesen meg is kellett vennünk. Utána elmentünk kávézni, de az eladó enyhén szólva bénáskodott egy sort, és a kért italt rám borította.
Az idegállapotom, már az egekben volt. Sokan megbámultak összevagdosott karom miatt, ezért magamra kaptam kedvenc pulcsimat, és úgy bandukoltunk hazafelé.
-Ma is ott aludnál nálunk?-sandítottam Bia felé, aki éppen az új karkötőjével foglalatoskodott, ugyanis a rajta csüngő szívet addig birizgálta, hogy féltem, le fog szakadni.
-Persze. Ameddig szeretnéd.-válaszolta egyszerűen, és átölelt.
-Köszönöm.-suttogtam.
Nagy örömmel töltött el, hogy itt van ez a négy lány, akik mindig támogatnak, szeretnek, és ha hülyeséget csinálok, kirángatnak belőle.
Ha ők most nem lennének, valószínűleg öngyilkos lettem volna. Harry és a többi fiú hiánya miatt. De mit is vártam? Tudtam, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor elmennek, elfelejtenek. Sztárok, élniük kell ezt a fajta életet. Minden pillanatukat követik a paparazzik, riporterek. Egy perc nyugtuk sincs, még annyi idejük sem, hogy ránk gondoljanak.
Pedig olyan szép álom volt. Ez a nyár volt életem legszebb nyara. Rengeteg minden történt, ami már csak a múlt. Ha tehetném visszapörgetném az időt, és visszanézném az összes jó pillanatomat velük. Ezt tenném legszívesebben.
De most egy roncs vagyok. És féltem, hogy nem fogok már fiút úgy szeretni mint Harryt.
Hogy mindenkiben őt keresem majd, és akkor felszakadnak ezek a sebek..
Mert a múlt rejt, de a szív nem felejt..A könnycseppek patakként folytak le az arcomon.
-Mi a baj? Te sírsz?-ijedt meg Bia, és felém fordult.
-Nekem annyira hiá-hiányzik.-hüppögtem, és vállába fúrtam az arcom.
-Nekem is hiányoznak.-simogatta meg a fejem.
Mire észbe kaptam már haza is értünk. A csomagjainkat leraktuk, és besétáltunk a barátságos kis konyhánkba. A csaphoz siettem, és felfrissítettem arcomat egy kis vízzel.

Az égbolt hamarosan besötétedett, a csillagok megjelentek az égen. Az ablakban ülve figyeltem a tájat, és visszagondoltam azokra az időkre, amikor ezt még Harryvel tettük. A lágy fűben feküdtünk, és vizsgáltuk az égboltot, a csillagok. Elmerengtünk órákig, és élveztük egymás társaságát. 
Most meg egyedül érzem magam..Hiába itt vannak velem a barátaim. Mert az az egy bizonyos személy hiánya, egy hatalmas lukat ütött a mellkasomba.
Vajon gondol rám? Vajon emlékszik még egyáltalán rám? Vagy már egy másik lánynak mondja azt a bizonyos szót, amit egykor nekem? Azt, hogy : Szeretlek?
Vajon ez a szó, csak egy egyszerű dolog volt neki, amit csak megszokásból mondott? Semmi érzelem nélkül? Vajon amikor itt hagyott, annyira fájt neki is mint nekem?
Ezernyi kérdés, és egy válasz:Nem tudom. Fogalmam sem volt. Nem tudtam róla már lassan 2 hónapja semmit.
A könnypatak megint csörgedezni kezdett az arcomon. Már nem kiabáltam, nem dühöngtem. Csendben szenvedtem, hogy ne lássa, ne hallja senki. 
Az egyetlen ember, az az egyetlen egy, akire most szükségem volt, nem is tudom hány kilométerre volt tőlem.
Hiányzol..Harry!

Utolsó bejegyzésem!

Hát nem gondoltam hogy itt lesz vége a blognak..A csaj megírta, hogy nem törli a blogot, ezért kénytelen vagyok én törölni. Nagyon csalódott vagyok, és nagyon hiányozni fog ez a blog..Az a sok hülyeség..És imádlak titeket tényleg. Hogy annyiszor komiztatok, nagyon jól esett. Egy blogot folytatok, itt van. : http://onedirectionismyli.blogspot.hu
Tartsatok velem ide, és itt tudjátok majd olvasni az írásaimat. 
Sajnálom, akinek ezzel fájdalmat okoztam. De nem írok úgy, ha lopják.:((
Akkor innen búcsúzom. ha nem akarjátok hogy örökre eltűnjek, akkor kukkantsatok be a fentebb említett blogra.

Gyerekek, bocsi hogy ennyit írok, de tudjátok a blogos ügy miatt most nem tudok egy hétig új részt hozni..Addig megírom és kitalálom, hogy hogy csináljam meg, hogy ne lopják le. Ugye nem haragszotok?:((
Imádom minden olvasómat, és egy kis türelmet kérek.
Ezen kívül mindjárt elérjük a 16.000 látogatót. Ennek viszont örülök!

!!!!!!!!!!!!!!!

Meghoztam az új blogba az 1. fejezetet. 4 komment ODA és kövi!:)
http://onedirectionismyli.blogspot.hu/2012/11/1-fejezet-hianyzik.html

Újra figyeleeem!:)

Mint már említettem, nem tűnök el örökre. Ha ezt a blogot nem sikerül megmenteni (ami tényleg nagyon szar lenne..:()itt van ez, amin már fenn van a prológus, és ha kapok 5 komit oda, akkor elkezdtem írni!:)

http://onedirectionismyli.blogspot.hu/2012/11/prologus.html

Figyelem..

Gyerekek sajnálom, de törlöm a blogot, mert egy lány úgy döntött hogy fogja és szóról szóra kimásolja az én történetem. Bizonyíték is van, ez az a blog : http://onedirectionforever2.blogspot.hu

Tényleg..én sajnálom a legjobban:( Ha esetleg el tudjuk érni, hogy törölje a blogot, akkor talán nem törlöm az enyémet..

41. fejezet : Nem bírom tovább nélküle.

Na meghoztam az új részt.:) Remélem tetszik:D
8 komi 8 tetszik és kövi:) És légyszi aki névtelenül ír, írja oda a nevét is!:)

3 hónap telt el..És hogy velem mi történt? Teljesen összeomlottam. Minden napossá vált a sírás, és féltem, nem fogom kibírni azt a két hónapot. Harry ha egyszer felhívott, vagy maximum 2-szer. Szóval ez is tett még egy lapáttal a lelkiállapotomra.
Adam is rengetegszer keresett, hogy megbánt mindent és kezdjük újra. Minden alkalommal visszautasítottam, de néha néha eszembe jutott, hogy mi van ha Harry már boldog egy másik lánnyal?
De ilyenkor elhessegettem ezt a gondolatot. Hisz miért csinálna ilyet? Állítólag szeret engem. Viszont aggasztott, hogy 3 hónap alatt összesen 2x beszéltünk. Amikor én hívtam fel azután a szörnyű álom után, hogy megbizonyosodjak, hogy jól van és csak egy rossz rémálom volt az egész. És egyszer ő hívott fel még egy hónapja talán.
Minden egyes nap próbáltam elterelni a gondolataimat róla, és ez ma sem volt másképp. De csinálhattam bármit..Takaríthattam, elmehettem valahova a csajokkal, vagy bármi mást..Eszméletlenül hiányzott. Hiányzott a szívem másik fele. Mert az örökké ott lesz nála.

Ma este is minden ahogy az összes többin, vártam hogy csörögjön a telefonom, és Harry azt mondja hogy mindennél jobban hiányzom neki és szeret.
Végül úgy döntöttem hogy felhívom én.
-H-hallóó.-dadogott.
-Harry?
-Szijja cicaa.-röhögött bambán.
-Harry te ittál?-rémültem meg.
-És ha igen? Téged az mit érdekel?-flegmáskodott.
-Najó 1. Te nem beszélhetsz így velem, 2. Mi az hogy már több hete nem is keresel? Halálra izgulom magam mindig.
-Mert nem érdekeltél? Talán azért?-ezek a mondatok nagyon megrémítettek, és egy könnycsepp folyt le az arcomon ami hamar zokogásba ment át.
Az alkohol beszél belőle..ezzel nyugtattam magam legalábbis.
-Na csá.-rakta le a telefont.
Elkeseredésemben nem tudtam mit csinálni..Nem tudtam máshoz fordulni. A konyha felé vettem az irányt, és onnan is előkaptam egy jó éles kést. Nem volt itthon senki, nem bukhattam le..Még.
Szép lassan elkezdtem vagdosni az alkaromat, és kíváncsian figyeltem a repedésekből előbuggyanó vért. Tulajdonképpen nem volt ijesztő, a fájdalmat pedig fogcsikorgatva tűrtem. Nem tudtam máshogy kiadni magamból. Pedig próbáltam már úgy is hogy a szobámba szétvertem a berendezést, vagy csak üvöltöttem torkom szakadtából.
Ijedten dobtam el a kést, amikor ajtónyitódásra lettem figyelmes. A lábaim gyökeret vertek a földbe, ha akartam se tudtam volna elmenekülni onnan.
És akkor megláttam Biát.
-T-te mit keresel itt?-próbáltam visszafojtani az újra előtörő könnyeimet, nem sok sikerrel.
-Jézusom..-rohant ide hozzám.-Te mit..és miért?-hadovált össze vissza.
-Ja hogy ez?-mosolyogtam, amikor ránéztem a karomra.-Hát ez azért van, mert felhívtam Harryt aki persze full részeg volt, és tudatta velem, hogy nem érdeklem.-itt lefagyott a mosoly az arcomról, és Bia karjaiba vetettem magam.
-Istenem..-suttogta.-Ugye tudod hogy csak az alkohol beszél belőle? Most beszéltem Niallel és mondta hogy Harry végső elkeseredésében az alkoholba menekült..Vagyis csak ma ivott. És azt tanácsolta, hogy nézzem meg, hogy hogy vagy.
-Akkor..hiányzom neki?-csillantak fel a szemeim.
-Hát persze te buta..mindegyik hülyének hiányzunk..És erre azelőtt is rájöhettél volna, mielőtt ilyen kárt teszel magadban.-mutatott a kezemre amiből még mindig folyt a vér, de már nem olyan intenzitással mint azelőtt. Bia segítőkészen elszorította a karom, megakadályozva, hogy több vér a felszínre kerüljön.
-És a szüleidnek mit fogsz mondani? Meg ők hol vannak egyáltalán?
-Valami üzleti úton.-rántottam vállat.
-Najó asszem jobb ha ma nálunk alszol. Vigyáznom kell rád.-sóhajtott.
-Jaj ne..Nem akarom hogy a szüleid megvessenek amiért összevagdostam magam.-hajtottam le a fejem.
-Ugyan miért ítélnének el? Attól ők még szeretnek.
-Jó tudom..De jobban örülnék ha te aludnál itt.
Miután megbeszélte a szüleivel, adtam neki valami cuccot, mivel egy percre sem volt képes itt hagyni, és nem ment haza alvóruháért.
-Figyelj Bia.-fordultam felé, amikor már az ágyamban ültünk.
-Igen?
-Azon gondolkoztam..hogy én utánuk akarok menni. Nem bírom nélkülük. Nem bírom Harry..nélkül.-csuklott el a hangom.
-Én sem. De ugye tudod, hogy ezt nem fogják csak úgy megengedni?
-Egy próbát megér.
-Hát annyit meg.
-Figyelj nézegetünk régebbi képeket?-kaptam fel a fejem, és az éjjeli szekrényemből előkaptam a fotóalbumot. 
-Jó ötlet.-kacsintott.
Elkezdtem lapozgatni az albumot, és rögtön megláttam egy képet magamról.

-Ez még 2 éve nyáron történt.-nevetett Bia.
-Igen, amikor még nem volt ez a nagy felhajtás körülöttünk.-sóhajtottam.

40. fejezet Búcsúzás, és az első napok nélküle

Nahát mivel ez a 40. fejezet, szeretnék 10 kommentet és10 tetsziket. Hamarosan elérjük a 14.000 látogatót aminek nagyon örülök.
Pusszancs:*

Ma indulnak a fiúk Amerikába. Az elmúlt 3 nap viszonylag jól telt. De az óra ketyegett, a percek, és az órák szinte egy másodperc alatt elteltek. És most el kell válnom tőle. 5 hónapra. Eszméletlen sok idő az. 
-Jólvagy drágám?-ült le mellém a kanapéra Harry.
-Nem.-suttogtam. Most mit szépítsem? Mondjam azt, hogy minden oké, teljesen jól vagyok? Keltsek hiú reményeket benne? Nem. Igaz, hogy már a tudattól, hogy ma itt hagy, felfordul a gyomrom. De nem hazudhatok neki.
-És te?-fordultam felé.
-Én se valami fényesen.
-De nézd a jó oldalát. Biztos egy hónap alatt elfelejtesz engem, és lesz egy új barátnőd. Talán egy olyan aki még nálam is jobban szeret téged.-varázsoltam egy hamis mosolyt az arcomra.
-Ne butáskodj. Lehet, hogy lesz olyan, aki jobban szeretni mint te, de én nem fogom őt jobban szeretni mint téged.-csókolt meg.
-Jobbat érdemelsz nálam.-suttogtam, és a könnyek elkezdtek versenyezni az arcomon.
-Lehet, de nekem te kellesz.-kacsintott, és fülem mögé tűrte arcomba lógó hajszálaimat.
-Harry indulnunk kell.-jött be a nappaliba Niall.
-Rendben.-válaszolta szomorúan, megfogta a kezem, és odamentünk a srácokhoz...
..és megkezdtük a búcsúzkodást. Én már rögtön elsírtam magam, és nemsokára a lányok is.
Először Louis ölelgetett végig mindenkit, majd Petrától búcsúzott kicsit hosszasan.
Mindenki végig ölelgetett mindenkit, Harry maradt utoljára.
Odajött hozzám, letörölte a könnyeimet, és hosszasan, szenvedélyesen megcsókolt. Talán olyan szenvedélyesen, mint még soha.
-Nagyon szeretlek.-susogta fülembe.
-Én még jobban.-öleltem meg szorosan.
-Kétlem.-kacsintott.

A lányokkal sírva néztük, ahogy a limuzin elhajt a ház elől, és benne ül az az 5 fiú akit még az életünknél is jobban szeretünk.
Nem fogom kibírni. Hogy is bírhatnám nélküle? Félek,hogy túl hamar fogok összetörni..

Két napja, hogy elmentek. Mindössze két napja, és még fel sem hívott. Ma este is görcsösen vártam hogy hívjon, mindenhova magammal hurcolásztam a telefonom, de semmi. Úgy döntöttem, megyek és veszek egy forró fürdőt, és közben azon gondolkoztam, hogyha ez a két nap ilyen nehéz nélküle, akkor hogy bírom én ki azt az 5 hónapot.
Mikor végeztem, pizsamába bújtam, és elaludtam, remélve hogy a holnap sokkal jobb lesz.

"Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. 
-Haló?-szóltam bele, ismeretlen volt a szám.
-Jó napot, ön Vivienne Smith?-kérdezte a férfi.
-Igen én vagyok. Miért keres?-kérdeztem rá félénken.
-Ön Harry Styles hozzátartozója?-húzta az időt.
-Igen a barátnője vagyok, de mondja már mi történt.-förmedtem rá, a hangomat kicsit felemeltem így gyorsan hozzá tettem.-Bocsánat.
-Értesíteni szeretném, hogy lezuhant a repülőgépe, és szörnyethalt..Nagyon kevesen élték csak túl.
-Ne-nem igaz. Mondja hogy nem igaz.-zokogtam.
-Sajnálom.-suttogta és lerakta a telefont."

-Áááá.-kinyitottam a szemem, az egyetlen amit láttam a sötétség volt. Bizonyára rosszat álmodtam. Arra lettem figyelmes, hogy még mindig zokogok. És nem érdekelt de az éjszaka közepén kezdtem el tárcsázni Harry számát.
-Haló.-ásított bele.
-H-Harry.-zokogtam.
-Jézusom mi a baj?-lett rémült a hangja.-Vivi válaszolj már.
-F-fel s-sem h-hívtál m-mióta o-ott v-vagytok, és n-nagyon rosszat álmodtam. A-azt h-hogy m-meghaltál.-dadogtam, hangom minden egyes szónál elcsuklott.
-Életem. Sajnálom ne haragudj, egy szabad percünk sem volt. De ne aggódj, semmi bajunk nincs. Szeretlek. Örökké.-suttogta.
-Én is.-mondtam most már nyugodtabb hangon.-De nem is rabolom tovább az idődet. Jóéjt.
-Jóéjt szivem.-ásított, és lerakta.

Másnap is ugyanolyan lehangoltan ébredtem. Dehát hogy is lehetnék boldog?
2 napja alig mozdultam ki a szobámból. Ez ma sem volt másképp. Felöltöztem, és elhatároztam, hogy kicsit rendbe szedem a szobámat. Pakolgattam, törölgettem, amíg rá nem bukkantam egy fényképalbumra.
Ez a kép még Adammel készült.

Tulajdonképpen akkor még nem volt egy szemétláda..De most..
Ez Harryvel készült még vagy 3 hónapja:

Ez pedig..igen ez a kép az egyik személyes kedvencem. Biával vagyunk rajta. Akkor még neki is barna haja volt.

Lapozgattam még egy kicsit az albumot, majd úgy döntöttem hogy elmegyek sétálni. 
Beköszöntem anyunak, és mentem is volna, ha meg nem állít.
-Hogyvagy kicsim?-arca aggódást tükrözött.
-Őszintén? Pocsékul.-sóhajtottam.
Megölelt, én pedig a vállán sírtam.
-Ha igazán szeretitek egymást, bármit átvészeltek. Ha külön, ha együtt de így lesz.-suttogta a fülembe.
-Köszönöm anyu.-mormoltam, és elengedtem.

39. fejezet

Itt a várva várt 39. fejezet. Viszont kicsit szomorú vagyok mert az előző fejezetre csak két kommentet kaptam. Úgyhogy légyszi hozzunk össze 7 darab tetsziket és 7 kommentet. Addig nem jön új feji...:):(

Másnap kimondhatatlanul boldogan ébredtem. 
Harry édesen szuszogott mellettem. 
Nem akartam felkelteni, így még vagy 10 percig ott feküdtem mellette, és csak néztem őt. Azon töprengtem, hogy egy ilyen csodálatos ember hogy lehet az enyém. Hisz több millió lányból pont engem választott.
Harry mocorogni kezdett, majd felém fordult, és jó szorosan átölelt, felsőteste az enyémhez tapadt.
-Jó reggelt édes.-suttogta a fülembe, majd kicsit hátrébb hajolt és megcsókolt.
-Jó reggelt.-vigyorogtam.
Kipattantam az ágyból és a szekrény elé siettem.
-Mit vegyek fel?-morfondíroztam. 
-Mind egy, te mindenhogy gyönyörű vagy.-karolt át Harry hátulról és egy puszit nyomott a fejemre.
-Köszönöm.-hátra fordultam és egy puszit nyomtam a szájára.
Elindult a fürdő felé, majd becsukta maga mögött az ajtót. Mire végre kiválasztottam hogy mit veszek fel, addigra vissza is jött, immár felöltözve.
Elsétált mellettem, és leült az ágyra, majd egy vigyor kíséretében várta, hogy öltözzek.
-Harry. El kell keserítselek a fürdőben fogok felöltözni.-kacsintottam rá, mire szomorú kiskutya szemeket meresztett rám, de ez nem hatott meg. Jó látott már úgy..De az más.

Bevonultam a fürdőbe, majd körülbelül fél óra múlva kilibbentem rajta immár normális kinézettel.

-Csodálatos vagy.-ölelt át Harry. Amikor bókolt nekem, mindig elpirultam, és ez most sem volt másképp.
-Köszönöm.-nyomtam egy csókot a szájára, majd lementünk a nappaliba, ahol a fiúk éppen beszélgettek.
-Sziasztok.-köszöntem vidáman.
-Jóreggelt.-üdvözöltek, én pedig leültem melléjük a kanapéra.
-Miről társalogtok, ami ennyire érdekfeszítő lehet?-vigyorgott Harry.
-Nem olyan jóhír, úgyhogy nem kéne vigyorognod.-szólt kissé durván Niall. 4 gondterhelt arc meredt ránk.
-Mi a baj?-kérdeztem aggódva.
-Most hívott a menedzser. Turnéra megyünk Amerikába.
-Micsoda?-kerekedtek el Harry szemei.
-Micsoda?-döbbentem le én is.
-Bizony.-bólogatott Louis.
-És m-mégis mennyi időre?-dadogtam.
-5 hónap.-sóhajtott Liam.-És sajnos nélkületek.

5 hónap. 5 hónap nélküle. Nélkülük. Mi lesz így velem? Tekintetem homályosodni kezdett, a könnyek elöntötték a szemem. 
-Én..most fel megyek a szobába.-hadartam el és már ott sem voltam.
Felrohantam a lépcsőn be Harry szobájába. Az ajtót magamra zártam, ledőltem az ágyra és hangos zokogásban törtem ki. Sírásomat a párnába fojtottam, teljesen eláztatva azt. Mi lesz ha a kapcsolatunk nem lesz elég erős? 
Kopogásra lettem figyelmes.
-Vivi! Engedj be kérlek.-Harry volt az.
-Hagyj kérlek. Most..egyedül akarok lenni.-válaszoltam.
A kopogás abbamaradt, bizonyára visszament a fiúkhoz.

*Harry szemszöge*

Ki kellett szellőztetnem a fejem. Kirohantam az ajtón, és becsaptam magam mögött. Mentem amerre vitt a lábam. Nem tudom mennyi ideje sétálhattam már, de egy idegen környékre tévedtem úgyhogy visszafordultam.
-Jajj ez nem csak a One Direction egyik nyálas fiúcskája?-hallottam a hátam mögül egy fiú hangot. Az ilyeneket általában magamra se vettem, úgyhogy most is nem figyelve rá, mentem előre. A tekintete a hátamba fúródott, éreztem.
nem bírtam tovább és hátra fordultam.
-Mit akarsz tőlem?-ingerült voltam és ideges.
-Azt, hogy szállj le Viviről és hagyd békén őt szépen.-mondta mogorván.
-Ki vagy te? És honnan ismered őt?-döbbentem le.
-A volt pasija vagyok, Adam.-vigyorgott.
-De mostmár az én barátnőm úgyhogy leállhatsz.-mentem közelebb hozzá.
-Azt csak hiszed. Ő még mindig engem szeret.-szűrte a fogai közt a szavakat.
-Nem hinném.-a düh eluralkodott rajtam, kezeim ökölbe szorultak, de ő megelőzött és bevert nekem egy hatalmasat.
Nem hagytam magam, és én is ott hagytam a kéznyomom a mocskos pofáján. Ő visszaütött, eleredt az orrom vére.
-Ennyivel nem végeztünk.-szólt lenézően és elment.

*Vivi szemszöge*

Már nem jött ki több könny a szememből.
Kopogásra lettem figyelmes.
-Ki az?
-Liam. Bejöhetek?-kicsit meglepődtem, de azért kinyitottam az ajtót.
-Gyere.-tessékeltem be a szobába.
-Figyelj én tudom, hogy ez most szar neked.-kezdett bele.
-Az nem is kifejezés.-sóhajtottam.
-De én hiszek benne, hogy kibírja a kapcsolatotok.-kacsintott.
-Köszönöm Liam.-öleltem át.
-Ugyan már.
-És..mikor indultok?-tettem fel azt a kérdést, ami már ott motoszkált bennem.
-3 nap múlva.-sóhajtott.-Pedig úgy volt hogy majd csak ősszel kezdünk..
-Szuper.-sóhajtottam fel.

A nap további része szarul telt, Harry pedig nem volt sehol, egy kicsit aggódtam érte.
-Hol van Harry?-szaladtam le a lépcsőn.
-Nem tudjuk.-vonták meg a vállukat.
Fél óra múlva betoppant az ajtón, arca tele volt sebekkel.
-Jézusom Harry mi történt?-rohantam oda hozzá.
-Összetalálkoztam a volt barátoddal, és hát egy kicsit összeütköztünk.-mesélte mogorván.
-Hé..Velem nem kell így beszélni.-fordultam felé.
-Jó igazad van ne haragudj.-szorított magához.
-Adam volt?-suttogtam.
-Igen.
-Héé haver mitörtént?-jöttek ide a fiúk is.
-Bunyóztam Vivi volt pasijával.-újságolta nekik is.
-Jó de most gyere.-fogtam meg a kezét, és a fürdő felé húztam.
-Mit akarsz?-kérdezte perverz mosollyal az arcán.
-Nem azt ,amire te gondolsz. Csak ellátni a sebeidet.-kacsintottam rá, majd lefertőtlenítettem az arcán található sebeket.
-Áú.-szisszent fel.
-Bocsi drágám, de ezt muszáj.-csókoltam meg, majd fogtam egy vizes törölközőt, és behúztam Harryt a szobába.
Leültem az ágy szélére, ő pedig arcát az ölembe fektette.
A vizes ruhával nyomkodtam kicsit a sebeit, majd 10 perc után kijelentettem hogy végeztem.
-Végre.-csókolt meg.
-De nekem most haza kell mennem.-álltam fel.
-Kérlek..maradj még erre a pár napra itt. Áthívjuk a lányokat is. Csak még ezt a 3 napot töltsük együtt.-adott egy puszit a homlokomra.
-Igazad van. Akkor felhívom anyuékat.
-Rendben.-mosolygott rám. Azzal a mosollyal amivel minden egyes alkalommal ellopta a szívem. Miután anyuék nagy nehezen beleegyeztek, megkértem Harryt hogy jöjjön el velem egy pár ruháért.
Szörnyű lesz az az 5 hónap nélkülük, és a csajok még nem is tudják.

Estére mind megérkeztek. És kicsit idegesek is voltak, mert a fiúk úgy mondták, hogy bejelentésük van.
Leültünk a nappaliba, és Zayn azonnal bele is kezdett.
-Az a helyzet lányok, hogy 3 nap múlva 5 hónapos turnéra megyünk Amerikába. Sajnos nélkületek.-hajtotta le a fejét.
A lányok döbbenten néztek.
-Micsoda?-kérdezte Kriszta.
-De nem úgy volt hogy csak novemberbe mentek?-kérdezte Bia.
-Nem lehet igaz.-suttogta Edina.
A fiúk nem szóltak semmit, csak megöleltük egymást.
-Szóval akkor itt maradtok ti is arra a 3 napra?-mosolygott Niall.
-Még szép.-vágták rá egyszerre.
-Amúgy Vivi.-fordult felém Petra.-Látom emlékszel mindenkire.
-Igen.húzódott széles mosolyra a szám, és megcsókoltam Harryt.

FIGYELEM!!

Kezdtem egy új blogot, amin már fenn is van az első fejezet, olvassátok el azt is!:)
http://livewhilewerwyoung.blogspot.hu/

Ez itt pedig a prológus, ezt is olvassátok el, hogy értsétek majd a történetet!:) :

Gondoltál már arra, hogy az életed milyen hamar gyökerestől megváltozhat? Bella Scott-tal is ugyanez történik, amikor felajánlják neki, hogy dolgozzon a One Directionnal mint asszisztens. Bella belemegy, és így maga mögött hagyja családját, és a legjobb barátnőjét. Sok mindenki ellene fordul, de biztonságra talál a fiúk között.
Egy izgalmas történet szerelemmel is fűszerezve.
Vajon az utálkozók megbékülnek vele? És szerelme egy örök életen át tarthat?

38. fejezet

                                 *Harry szemszöge*

1 hónap telt el. 1 egész hónap. És nem emlékezett rám. Nem emlékezett a bandára. Teljesen padlón voltam. Ez az 1 hónap ráébresztett arra, hogy mennyire szeretem, és talán minden egyes alkalommal egyre jobban. Csak ő ezt nem tudja. Mert egy idegenként néz rám. Bár az utóbbi időben sikerült baráti kapcsolatot teremtenem.

Minden nap sírni tudtam volna..És ezt gyakran meg is tettem. Vivit már kiengedték a kórházból, de mivel ugye minden kiesett neki, visszaköltözött a szüleihez a csajok is hazamentek. Nekünk pedig Novembertől újra kezdődnek a turnék, addig pedig még van egy nyarunk, és azt itt Budapesten töltjük, hogy néha láthassam őt. Na meg a fiúk is a csajokat. És reménykedtem benne, hogy ezalatt az idő alatt visszatér az emlékezete is.

Ma reggel is fáradtan, és szomorúan ébredtem. Őszintén szólva kezdtem belefáradni ebbe az egészbe. Lementem a konyhába, készítettem magamnak egy kávét, és átslattyogtam a nappaliba, ahol Louis ült. 

Leültem mellé a kanapéra, és a kávémat kezdtem szürcsölgetni. 

-Haver szörnyen nézel ki.-veregette meg a vállam Louis.

-Nekem mondod? Alig aludtam valamit. Egész éjszaka le sem bírtam hunyni a szemem..

-Vivi?-vonta fel szemöldökét.

-Igen.-suttogtam.

-Hiányzik?

-Nagyon.

-Miért nem viszed el valahová? És mondod el mit érzel? Vagy emlékeztesd vissza..Mindenre.-vetette fel az ötletet Louis.

-Ez..ez nem is rossz ötlet.-kaptam fel a fejem.

Kacsintott egyet, én pedig felrohantam a szobámba és felöltöztem. Egy farmert, és egy kockás inget vettem fel. Majd felhívtam Vivit. Igen, az amnézia óta már annyit sikerült elérnem hogy barátok legyünk. 

-Szia Vivi.-szóltam bele a telefonba.

-Szia Harry.-kicsit megdöbbent hallottam a hangján.

-Nem lenne kedved velem eljönni egyet sétálni?-jézusom Harry. Ennél jobb eszedbe se juthatott volna.

-Öhm..oké.-válaszolt kis idő múlva.

Hangja bizonytalan volt, mintha nem lenne biztos magában.

Akkor 11 órára ott vagyok.

-Rendben.-mondta majd letette a telefont.

Kicsit furcsálltam ezt az egészet. És kezdett minden reményem elszállni.

Leszáguldottam a lépcsőn, és se szó se beszéd kimentem az ajtón, szóra se méltatva Louist. Lépteimet a virágbolt felé vettem.

-Jónapot.-köszöntem a pult mögött lévő 50 év körüli nőnek.

-Szervusz.-köszönt kedvesen.

-Egy csokor vörösrózsát kérnék.

Miután megvettem elindultam Viviék háza felé, és amikor az ajtójuk elé értem, a hátam mögé dugtam a virágot és becsöngettem.

                                 *Vivi szemszöge*

Amikor Harry felhívott rögtön elkezdtem készülődni. Nem tudtam miért hívott el.

Egy fehér bő pólót vettem fel egy csőfarmerrel, hajamat kifésültem, és kiengedve hagytam. Gyorsan magamra kentem egy kis sminket, felkaptam egy szandált, magamhoz vettem a táskám, és mikor csengettek már sejtettem hogy ő az.

Ajtót nyitottam, és ott állt előttem. Teljes életnagyságban.

-Szia.-mosolygott.

-Szia.-mosolyogtam vissza.

-Hoztam neked valamit.-kacsintott, és előhúzott egy csokor rózsát a háta mögül.

-Köszönöm.-suttogtam, és átvettem a nekem szánt ajándékot.-Amúgy miért kaptam?-nevettem fel, amikor visszaléptem a házba, hogy belerakjam egy vázába.

-Csak úgy.-vont vállat, és végre elindulhattunk.

Tulajdonképpen egész kedves srác. Volt már kapcsolatom, de az mindig rosszul végződött, mert csak ki akartak használni.

Addig meddig gondolkodtam, hogy egyszer csak egy mezőn találtam magam, ahol egy pléd volt leterítve és rajta pedig egy kis kosár pihent.

Kérdően néztem Harryre de ő csak elmosolyodott.

-Ez gyönyörű Harry.-mosolyogtam.

-Örülök ha tetszik.

Beszélgethettünk volna, de beállt az a kínos csend amit úgy nem szerettem.

-Figyelj Vivi.-szólított meg, mire én ránéztem.

-Igen?-kérdeztem.

-Még mindig nem emlékszel rám?-szinte már suttogott.

-Nem.-néztem rá sajnálkozva.

Nagy levegőt vett, majd maga felé fordított.

-Hunyd le a szemed.-utasított.

-Minek?-kérdeztem értetlenül.

-Csak csináld.

Lehunytam a szemem, és vártam.

-Most..emlékezz vissza a napra..amikor megkértelek hogy légy a barátnőm.

Aztán az első csókunk. 

Amikor elraboltak téged.

A második csókunk.

A többi csókjaink.-kicsit belenevetett ebbe a mondatba.

Aztán amikor a baleseted volt.

Most nyisd ki a szemed.-könnyek szöktek a szemembe. Emlékeztem..mindenre. És mindenkire. Minden Harryvel eltöltött napra.

-Harry.-suttogtam.-Oh Harry ne haragudj. Hogy is felejthettelek el?

-Vivi..Emlékszel?-akkora öröm uralkodott el rajta, hogy hirtelen felkapott az ölébe.

-Emlékszem. Mindenre.-mosolyogtam.

Ajkaink egyre közelebb kerültek egymáshoz, és ajkait enyémekre tapasztotta.

El sem tudtam hinni hogy hogy felejthettem el őket, és a bandát.

-Figyelj Harry. Holnap elmegyünk hozzátok? Bocsánatot akarok kérni a srácoktól..-hajtottam le a fejem.

-Miért kellene bocsánatot kérned? De persze.-mosolygott rám.

Már sötétedett de minket ez különösebben nem zavart. Örültem hogy megint minden a régi. 

-Harry.-fordultam felé.

-Igen drágám?-húzta mosolyra a száját.

-Szeretlek. Örökké.-suttogtam, és arcomat mellkasába fúrtam.

-Én is. Örökké.-átölelt, és 5 percig nem engedett el.

Olyan jó volt újra érezni öleléseit és csókjait. 

Mikor már olyan 11 óra körül járt úgy döntöttünk összepakolunk, és hazamegyünk.

-Nincs kedved nálunk aludni?-kérdezte meg Harry, és szemét lesütötte.

-De, ha nem zavarok.-pirultam el én is.

-Dehogy zavarsz.-nyomott egy puszit fejemre.

Felhívtam anyuékat, hogy ma Harryéknél alszom, mire ők csak hallgattak a telefonba.

Miután elmagyaráztam hogy mindenre emlékszem, és minden rendben van köztünk beleegyeztek. 

Szépen elsétáltunk a fiúk házáig. Eközben rengeteget beszéltünk még a semmiről is.

Kéz a kézben léptünk be a nappaliba, mire a fiúk akik mellesleg a nappaliban tartózkodtak olyannyira megdöbbentek, hogy Niall kiköpte az összes popcornt ami a szájában volt, Liam magára borította az innivalóját, Zayn, és Louis pedig csak vigyorogtak.

-Sziasztok.-köszöntem, és lesütöttem a szemem. Nagyon zavarban voltam.

-Vivi. Hát te meg mi és hogy és hogyan?-az összes fiú a nyakamba ugrott, mire én kishíján elestem, de Harry megfogott.

-Hát emlékszem mindenre. Persze ez Harrynek köszönhető.-néztem rá.

A fiúk csak tátott szájjal figyeltek, kivéve Louist, mert gondolom ő tanácsolt valamit Harrynek.

Beszélgettünk még egy kicsit, majd Harry és én úgy döntöttünk hogy felmegyünk a szobába.

-Harry őő..kérhetek tőled valami alvó cuccot?-éreztem hogy tiszta vörös lettem.

-Persze.-vigyorgott, és adott egy pólót.

-Szexi.-húzogatta a szemöldökét amikor kiléptem a fürdőből.

-Harold.-vágtam hozzá egy párnát, és én is elnevettem magam.

Befeküdtem mellé az ágyba, megpusziltam a fejét és álomba merültünk.

37.fejezet

Nincs ilyen..ez nem velem történik...

-Vivii..nee. Nem.hallhatsz.meg.-ordítoztam.
-Héé..haver.-bökdösött valaki.
-Neee..
-HAVEER.-kiabált.
Lassan kitisztult előttem minden. Egy csendes, fehér, unalmas folyosó, tele orvosokkal, nővérekkel-
-Mi történt?-kérdeztem.
-Bealudtál haver..minden rendben?-nyugtatott Zayn.
A padlón találtam magam.
-Nem..hisz Vivi..meghalt..nem?-hajtottam le a fejem.
-Mi? Nem..dehogy is. Még mindig műtik.-lepődött meg Petra.
Annyira megkönnyebbültem..Nem is tudom mi lenne velem, ha életem szerelme nem lenne..többé.
-Remélem minden rendben lesz.-suttogtam.

*Vivi szemszöge*

Pittyegő gépek. Sajgó fejfájás. Szédülés. Fogalmam sem volt mi történik. Minden kiesett..
Nyílt az ajtó, és valaki belépett rajta.
Vagy inkább többen vannak?
Az egyik alak azt hiszem leült az ágyam szélére. Lassan kinyitottam a szemem, és először egybefolyt minden, de utána kezdett kitisztulni.
-H.hol vagyok?-kérdeztem kómásan.
-A kórházban.-suttogta a mellettem ülő alak. Göndör haja, zöld szemei voltak. Mintha láttam már volna valahol.
-Te...te ki vagy?-kérdeztem zavarodottan.
-Hogy hogy ki?-döbbent le.-Hát a barátod, Harry.-hajolt közelebb.
-Harry Styles? A One Directionból?-húztam össze a szemöldököm.
-Igen..tudod. Már együtt vagyunk egy pár hónapja.
-Ne..ne gyere közelebb.-hajoltam el.
Kirohant a teremből. Erre eszméltem.

*Harry szemszöge*

Nem létezik. Nem létezik hogy nem emlékszik. Amnézia? Ne már.
Nem bírtam. Most már tényleg összeroppantam a súly alatt.
Teljes erőmből sírni kezdtem.
-Harry. Mi az?-léptek mellém a többiek.
-Nem emlékszik.-sírtam.
-Kire?-Niall.
-Rám. Nem emlékszik rám.-szomorú voltam, fáradt, és életem szerelme nem emlékszik rám.
-Megyek megkeresem az orvost.
Elrohantam, és sok keresgélés után megtaláltam az orvost akit műtött.
-Öhm. Elnézést.-szólítottam meg, mire mogorva arcával felém fordult.
-Vivienne Smith-t ön műtötte. És öhm most bementem hozzá, és nem emlékezett rám.
-Hát igen. Az amnézia veszélye fent állt. 40% az esély, hogy visszatér az emlékezete, 60 hogy nem. Körülbelül az elmúlt 3 évet teljesen elfelejtette. Csak reménykedni tud.-ingatta a fejét az orvos.
Csüggedten visszaslattyogtam a többiekhez, és visszahuppantam egy székre.
-Na?-ült le mellém Liam.
-Az elmúlt 3 év teljesen kiesett neki. A bandára nem emlékszik, csak úgy mint egy rajongó.
-Sajnálom.-gyűltek körém a többiek.
Legszörnyűbb érzés volt a világon.
-És van rá esély, hogy visszatér az emlékezete?-kérdezte Edina.
-Igen. 40%..
-Hát az nem sok..-szólt Kriszta is.
-Bia? Bennt van Vivinél?-kérdeztem.
-Igen.

*Vivi szemszöge*

Oké, kicsit furcsa volt ez az egész.
5 perc múlva megint egy ajtónyitódásra lettem figyelmes, és belépett Bia.
-Bia.-mosolyogtam, ő pedig megölelt.
-Szia. Hogy vagy?-ült le az ágyam szélére.
-Hát..megvagyok. Fáj a fejem, szédülök, hányingerem van..Ennyi
-Tényleg nem emlékszel Harryre?-ráncolta a homlokát.
-Miért kéne?-kérdeztem.
-Mindegy. Akkor gondolom az egész 1D-re nem emlékszel.-lett szomorú a hangja.
-Dehogynem..Rajongók vagyunk.-vigyorogtam.
-Szivem.-lépett be az ajtón asszem az a Niall.
-Igen?-fordult felé.
-10 percig maradhatsz, mondta az orvos.-suttogott.
-Oké.
-Szivem?-kérdeztem miután kiment a szőke srác.
-Te erre sem emlékszel? Niall a barátom.
-A barátod?-teljesen megdöbbentem.
Mindenki itt nekem támad, hogy nekem emlékezni kéne erre az 5 fiúra. 
Hamarosan Bia is elköszönt, és egy ajtócsukódás után, tudtam hogy végleg elmentek.
Egyszerűen nem bírok rájönni..Miért kéne nekem emlékezni..Na meg mire? Vagy kire?
Teljesen össze zavarodtam.
Nem mondom, hogy nem volt ismerős a srác..De nemhiszem hogy én valaha a barátnője voltam.