42. fejezet: Hiányzol

Visszatértem*-* Bocsi, hogy ilyen lassan:( 7 komi, és jön a következő fejezet.
Bocsi, hogy ilyen rövid lett..:(

Másnap iszonyatosan fájó fejjel keltem fel. És az első ami, vagy inkább aki eszembe jutott, az Harry volt.
Őrült módjára néztem meg a telefonom, hogy esetleg nem hívott-e, de semmi.
Tehát ennyire nem érdeklem. Kezdtem úgy érezni, hogy már talán nem jelentek neki semmit. De tudtam..gondoltam hogy így lesz. Elment Amerikába, engem itt hagyott. Most biztos van barátnője, és boldogan élnek. Én pedig szép lassan, megfulladok a bennem égő fájdalomtól. 
      
                             *Harry szemszöge*

2 percenként pillantottam rá a telefonomra, hogy esetleg Vivi hív-e de semmi. Már biztosan elfelejtett. És nagyon bántam, hogy valamelyik nap, részeg fejjel leordítottam.  
-Fiúk. Hazamegyünk.-jelentettem ki, és feléjük fordultam. 
-Mi?-néztek rám értetlenül.
-Hazamegyünk.-ismételtem.-Én ezt nem bírom. Látni akarom..-suttogtam.
-Nekünk is ugyanúgy hiányoznak, de nem hagyhatunk így hirtelen mindent magunk mögött.
-Jó akkor ma az utolsó koncertünket leadjuk. De tovább nem várok.-idegeskedtem.
Elrohantam, és megkerestem a menedzsert. 
-Lefújhatnánk a turnét?-kérdeztem sietősen.
-Miért fújnánk le?
-Magánügy, de nagyon fontos. Kérem..
-Nem fújhatjuk le a turnét.-nézett rám mogorván.
-Akkor..Akkor ne fújjuk le csak...-nem tudtam mit mondhatnék.
Kérdő tekintettel nézett rám, biztos egy bolondnak nézett.
-Akkor csak szerezzen 5 repülőjegyet ide Amerikába.-sürgettem.
-Minek az?
-Aj 5 lánynak de siessen már.-kezdtem elveszteni a józan eszem is. Kikel belőlem az állat.
-Jól van..Megszerzem. Csak hallgass már.-intett le a kezével.
-Ezer hálám.-csillapodtam le apránként.

Este 7-re a menedzserünk megszerezte a jegyeket, és hihetetlenül boldog voltam, amikor, a kezembe adta őket. Eszeveszett rohanásba kezdtem, és kishíján megfulladtam mire a lakosztályunkhoz értem. Kipirult arccal léptem be a szobánkba.
-Na kitaláljátok mit szereztem?-húzogattam a szemöldököm, és a kanapén elterpeszkedő négy fiúra néztem. Kérdő pillantásuk láttán folytattam.
-5 jegyet ide Amerikába.
-Őő..és az minek is kell?
Értetlen fejük láttán kénytelen voltam elmagyarázni.
-Na szóval, a turnét lefújni nem tudjuk. Ehelyett megkértem a menedzsert, hogy szerezzen 5 repülő jegyet ide Amerikába..A lányoknak.
Öt percbe tellett, mire feltudták fogni, és értelmezni azt, amit mondtam. 
-Azta ez szuper.-ugrottak fel mind az öten az ágyon, és lerohantak.
-Király vagy öcsém.-paskolta meg a fejem Louis.
-Tudom. De el is postázhatnánk már nekik, nem gondoljátok?
-De, igen.-helyeseltek barátaim.
-Jó, holnap elpostázzuk.

                                   *Vivi szemszöge*

A nap brutálisan telt el. Bia elvitt shoppingolni, és szinte minden boltban rám aggatott valamit, amit természetesen meg is kellett vennünk. Utána elmentünk kávézni, de az eladó enyhén szólva bénáskodott egy sort, és a kért italt rám borította.
Az idegállapotom, már az egekben volt. Sokan megbámultak összevagdosott karom miatt, ezért magamra kaptam kedvenc pulcsimat, és úgy bandukoltunk hazafelé.
-Ma is ott aludnál nálunk?-sandítottam Bia felé, aki éppen az új karkötőjével foglalatoskodott, ugyanis a rajta csüngő szívet addig birizgálta, hogy féltem, le fog szakadni.
-Persze. Ameddig szeretnéd.-válaszolta egyszerűen, és átölelt.
-Köszönöm.-suttogtam.
Nagy örömmel töltött el, hogy itt van ez a négy lány, akik mindig támogatnak, szeretnek, és ha hülyeséget csinálok, kirángatnak belőle.
Ha ők most nem lennének, valószínűleg öngyilkos lettem volna. Harry és a többi fiú hiánya miatt. De mit is vártam? Tudtam, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor elmennek, elfelejtenek. Sztárok, élniük kell ezt a fajta életet. Minden pillanatukat követik a paparazzik, riporterek. Egy perc nyugtuk sincs, még annyi idejük sem, hogy ránk gondoljanak.
Pedig olyan szép álom volt. Ez a nyár volt életem legszebb nyara. Rengeteg minden történt, ami már csak a múlt. Ha tehetném visszapörgetném az időt, és visszanézném az összes jó pillanatomat velük. Ezt tenném legszívesebben.
De most egy roncs vagyok. És féltem, hogy nem fogok már fiút úgy szeretni mint Harryt.
Hogy mindenkiben őt keresem majd, és akkor felszakadnak ezek a sebek..
Mert a múlt rejt, de a szív nem felejt..A könnycseppek patakként folytak le az arcomon.
-Mi a baj? Te sírsz?-ijedt meg Bia, és felém fordult.
-Nekem annyira hiá-hiányzik.-hüppögtem, és vállába fúrtam az arcom.
-Nekem is hiányoznak.-simogatta meg a fejem.
Mire észbe kaptam már haza is értünk. A csomagjainkat leraktuk, és besétáltunk a barátságos kis konyhánkba. A csaphoz siettem, és felfrissítettem arcomat egy kis vízzel.

Az égbolt hamarosan besötétedett, a csillagok megjelentek az égen. Az ablakban ülve figyeltem a tájat, és visszagondoltam azokra az időkre, amikor ezt még Harryvel tettük. A lágy fűben feküdtünk, és vizsgáltuk az égboltot, a csillagok. Elmerengtünk órákig, és élveztük egymás társaságát. 
Most meg egyedül érzem magam..Hiába itt vannak velem a barátaim. Mert az az egy bizonyos személy hiánya, egy hatalmas lukat ütött a mellkasomba.
Vajon gondol rám? Vajon emlékszik még egyáltalán rám? Vagy már egy másik lánynak mondja azt a bizonyos szót, amit egykor nekem? Azt, hogy : Szeretlek?
Vajon ez a szó, csak egy egyszerű dolog volt neki, amit csak megszokásból mondott? Semmi érzelem nélkül? Vajon amikor itt hagyott, annyira fájt neki is mint nekem?
Ezernyi kérdés, és egy válasz:Nem tudom. Fogalmam sem volt. Nem tudtam róla már lassan 2 hónapja semmit.
A könnypatak megint csörgedezni kezdett az arcomon. Már nem kiabáltam, nem dühöngtem. Csendben szenvedtem, hogy ne lássa, ne hallja senki. 
Az egyetlen ember, az az egyetlen egy, akire most szükségem volt, nem is tudom hány kilométerre volt tőlem.
Hiányzol..Harry!