44. fejezet:) Holtomiglan - holtodiglan!

Először is.:) Blogom végére ért, sajnos..:( Ha figyelemmel kísértétek akkor megismerhettétek egy kicsit jobban a srácok életét, a szerelmeket, szakításokat, és vicces pillanatokat. Remélem mindig sikerült színes, és nem unalmas részeket hoznom nektek. 17 rendszeres olvasóm van, és 24 ezer oldalmegjelenítés. Ezeket nagyon nagyon köszönöm. Nem tűnök el örökre, ez a blogom, amit most írok, olvassatok légyszi bele, iratkozzatok rendszeres olvasónak, kommenteljetek, és a legfontosabb hogy érezzétek jól magatokat ott is : http://onedirectionismyli.blogspot.hu/
És arra kérek mindenkit, hogy most, az utolsó fejezethez mindenki kommenteljen egy nagyot, aki olvasta!:) Szeretlek titeket, nem is húzom tovább a szót, íme az utolsó fejezet.:)

*4 év múlva*

Tulajdonképpen az, hogy akkor elmentem a lányokkal Amerikába, a fiúkhoz, és megbocsátottam Harrynek, meghatározó darab volt az utána következő életemhez.
Edina összeszűrte a levet Liammal, és azóta is nagyon boldogok együtt.. A többiek is nagyon jól meg vannak egymással. 
Velem is csupa jó dolog történik mostanában, ugyanis nemrég megkérte a kezem Harry. Szerintem el is mesélem kicsit részletesebben.

*Visszatekintés*

Egy átlagos júliusi nap lenne, ha Harry nem szólt volna hogy menjek haza. Épp vásárolgatni voltam, azzal a céllal, hogy vegyek valamit. És azért furcsállottam az egészet, mert épp Harry küldött el egy kis kiruccanásra.
Kíváncsian indultam el Harryvel közös, Londoni házunkba - igen, összeköltöztünk, mert olyannyira komolyra fordult a kapcsolatunk -. A fekete autómmal - amit még ő vett nekem, bármennyire mondtam neki, hogy ne költse a pénzét - befordultam a kocsifeljáróra, és leállítottam a motort. A slusszkulcsot kivettem, és elindultam a ház felé. Amikor benyitottam az ajtón, az előtérben rózsaszirmok hevertek. Ledobtam magamról a cipőmet, és most már tényleg egyre kíváncsibban követtem a rózsaszirmokkal kijelölt útvonalat.
Már úgy gondoltam, hogy ez is nagyon aranyos tőle. Mint minden kis apróság, amibe ő szívét lelkét beleteszi.
A nappaliba vezető út rövid lett volna, ha nem gyönyörködöm a virágokban. Benyitottam az ajtón, és akkor..Akkor valami rendkívüli érzés kapott el. Mindenki, akit szerettem, a családom, a barátaim, az ismerőseim mind ott álltak, középen, kicsit előrébb pedig Harry, elegánsan felöltözve. Gyertyákból pedig egy szív volt kirakva. Sírva fakadtam az örömtől, és mozdulni sem bírtam. Térdeim megremegtek, és a pillangók életre keltek a gyomromban. 
Még mindig képes úgy elvarázsolni, hogy csak őt lássam, és ne érdekeljen senki más. 
Kissé közelebb lépett hozzám, és letérdelt előttem.
Sejtelmesen néztem le rá. A mosolygástól gödröcskéi megjelentek, ami még pár éve is olyan boldogsággal töltött el, mint most. Sőt, napról napra jobban megbecsülöm, hogy van nekem, mivel ilyen csodálatos fiút nem mindenhol találni. Könnyfátyol jelent meg a szememen, ami miatt nem nagyon láttam. 
-Vivienne Smith! - nézett rám, hosszú szempillái alól, gödröcskéi megjelentek - Szeretni foglak mindörökké, amíg csak élünk. Leszel a feleségem?
Valami elmondhatatlan érzés kerített hatalmába akkor.
-Igen - suttogtam remegő hangom elcsuklott, a sírás fojtogatott. Harry felnyitotta a szívecskés kis dobozt, kivett belőle egy gyönyörű gyűrűt, és az ujjamra húzta. 
Sosem gondoltam, hogy egy sztárnak leszek ilyen fontos. Felemeltem kezem, és a csillogó gyűrűt figyeltem.
-Ez gyönyörű - suttogtam, és felnéztem Harryre. Zöld szemei csillogtak az örömtől, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra.
Közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. Nekem lábujjhegyre kellett állnom, hogy viszonozni tudjam, ezért felkapott a földről, az ölébe. 
A jelenlévők pedig hatalmas tapsviharban törtek ki. 
A világ legszerencsésebb lányának mondhattam magam, az biztos.
-Szeretlek - mosolyogtam rá.
-Én is.

*Jelen*

-Hm - nevettem el magam, és a mosoly szinte egész délelőtt levakarhatatlan volt az arcomról. Hamarosan hivatalosan is a felesége leszek. Eszméletlen. 
Egyedül voltam a hatalmas házban, céltalanul bolyongtam a hatalmas helyiségekben. Harry nélkül olyan üres ez a lakás. Délután fog valamikor hazaérni, mert próbál a srácokkal. Igen, meg szervezzük az esküvőt is. Időpontnak az Augusztus 14-ét tűztük ki, mert tökéletes, napos időt jósoltak aznapra. Addig még rengeteg teendő van, a meghívókat el kell rendezni, esküvői ruhát, a kajákat.. Szóval van mire nézni, de a sok pörgés ellenére is ez életem legszebb időszaka.
Régen sosem értettem, mi a jó a házasságban, de mára teljesen megértettem.
Valahogy..Most kezdem felnőttnek érezni magam. És ez nagyon furcsa érzés.
-Megjöttünk drágám - kiáltott Harry.
-Mi ez a többes szám? - vontam fel a szemöldököm.
-Itt vannak a fiúk is - léptek be a nappaliba. - Segítenek szervezni.
-Ha ők segíteni akarnak, akkor abból jó nem sül ki - nevettem fel, és amikor láttam, hogy a fiúk elszomorodnak, gyorsan elmagyaráztam, hogy viccelek.
Azért reménykedtem, hogy kettesben leszünk, de persze örültem annak, hogy a srácok itt vannak. Azóta együtt vannak a lányokkal, és tiszta jól megvannak, aminek nagyon örülök.
Istenem, mennyi bolondságon mentünk át..De olyan jó volt. És sok pillanatot átélnék újra.
Az életem most pedig egyenesen szárnyal. Házasság..Hm.
-Miújság? - címeztem a kérdést a fiúknak, miközben a lefőzött kávét kínáltam fel.
-Hát, semmi különös, a szokásos - vontam meg a vállát Zayn, majd válaszolt amikor megkérdeztem mivel kéri a kávét.
A nagy tervezgetésből annyi lett, hogy végig hülyéskedtük a délután.
-Emlékeztek Lulukára, Lou pókjára? - nevettem fel, és leraktam a csészét az asztalra.
-Mai napig siratom szegényt, mert hát valaki, összetaposta - vágott szomorú fejet Louis és Niallre nézett.
-Jó, tudod milyen gusztustalan volt, hogy egy madárpók mászkál a házban? - undorodott még mindig Niall a rossz emléktől.
-És csak bántja - háborodott fel Louis, és játékosan hozzávágott egy párnát.
Nosztalgiázásunk a csengő szakította meg.

*Az esküvő napja*

Az esküvőm napja. Ezzel a gondolattal keltem fel reggel hét óra körül, mert nem bírtam tovább aludni, meg nem is nagyon lehetett. Harry még békésen szuszogott mellettem, és bármennyire is fájt a szívem felkelteni őt, azért a saját esküvőjét csak nem késheti le.
Ezért nagyobb erőfeszítések árán, de sikerült felkeltenem a durmoló Harryt, és megkérni arra, hogy miután felöltözött, hozza el a varrodából az esküvői ruhámat. Nem kötekedett, mert ő is ugyanarra gondolt amire én. Arra, hogy ez életünk legszebb napja.
-Nemsokára jövök - kacsintott, és felhúzta a cipőjét.
-De ne lesd meg a ruhát - kuncogtam és kiengedtem az ajtón.
-Ááá dehogy.
Harry elment, én pedig felöltöztem és átsiettem a fodrászomhoz, hogy varázsoljon nekem valami gyönyörű hajat. 
Mialatt a frizurámat készítette, sokat beszélgettünk, és rengeteg kérdezgetett Harryről. 
Én persze csak jókat tudtam mondani róla. Egyszer kétszer hangosan fel is nevettünk, amikor valami vicceset osztottam meg vele.
Az idő elszállt, én pedig kilenc órára kész is lettem. A hajam csodálatos lett, és ki is akartam fizetni, amiért ennyit fáradozott velem, de nem fogadta el. Megköszöntem, és átmentem anyáékhoz, mert ők addig kivettek egy szállodát, amíg itt tartózkodnak Londonban. Persze majd hazarepülnek Magyarországra, egy kis idő múlva. Mivel még nem is néztek itt annyira szét, ezért ha lesz időm, valamelyik nap elcsalom őket egy kis túrára.
Az út közben a leánybúcsúmon gondolkoztam, ami felejthetetlen lesz számomra. Csak úgy, mint a mai nap.
-Szia anya - köszöntem neki, amikor megtaláltam, az előtérben üldögélt, és látszott rajta, hogy ideges. Csak úgy, mint én. Ez számára is nehéz. 
-Jaj kicsim - rohant oda hozzám, és szorosan átölelt. Finoman megszorítottam, és elengedtem.
-Harry már meghozta a ruhádat ide, segítek felvenni - morzsolt el anya a szemeiben pár előtörni készülő könnycseppet.
-Köszi - mosolyogtam rá, és követtem a lakosztályuk felé. - Apu?
-Apád elment a rózsacsokrodért - jelentette ki, és tovább húzott a szoba felé.
Émelyegni kezdtem, amikor megláttam, a csodálatos és ámulatba ejtő ruhámat. 
Valaki kopogott az ajtón, így anya kiabált egy gyors "Gyere be"-t és már el is kezdte kiszedni a ruhámat a fóliából.
-Sziasztok - lépett be Anne, Harry anyukája az ajtón, és becsukta maga mögött azt. - Segítek.
Anne-nel is nagyon jó viszonyt ápolok, nagyon rendes, és közvetlen. Anyával is szuperül kijönnek, ami tök jó. Elmosolyodtam, és elkezdtem magamról levenni a farmeromat, és a hosszú ujjú pólómat. Végül, amikor bugyiban, és melltartóban álltam a szoba közepén. Segítettek belebújni a ruhámba, ami ismétlem, gyönyörű volt.
-Köszi - mosolyogtam, amikor már végre a ruhában tudhattam magam. A hajamra is nagyon vigyázni kellett, úgyhogy nem volt könnyű, amíg felszenvedtük, de sikerült.
Anya és Anne raktak körülbelül 10 kiló vakolatot az arcomra, kissé kényelmetlenül is éreztem magam alatta, de most ez sem tudott annyira érdekelni, mert a gyomrom bukfenceket vetett, ha csak arra gondoltam, hogy nemsokára a felesége leszek. Amiről sosem álmodtam volna.
Harry egyébként Louist, én pedig Niallt kértem fel tanúnak, és természetesen mindketten belegyeztek.
A magassarkú cipőmet húztam éppen, amikor belépett apu.
-Szia apa -mosolyogtam rá.
-Azta - ez a szó hagyta el a száját csupán, én pedig rögtön elvörösödtem.
-Jaj ne már.
Odajött hozzám, és szorosan átölelt.
-Gyönyörű vagy - mosolygott, és megpuszilta a fejem.
-Köszönöm.

A szívem a torkomban dobogott, amikor elindultam apuval, az oltárhoz vezető úton. Rózsaszirmokkal hintették el a koszorúslányok, amitől még szebb lett az egész. Nekem persze már itt könnyek szöktek a szemembe, és ekkor felcsendült az induló.
(Zene be : http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=P6rX3wlDsVI)
Lassú, ütemes léptekkel haladtunk az oltár felé. Apu karjába kapaszkodva, a könnyeimmel küszködve, és a rózsacsokromat szorongatva értünk egyre közelebb.
Felálltak mind a családtagjaim, mind barátaim és ismerőseim. Boldog mosoly látszott az arcukon, amitől nekem is felfelé görbült a szám. És akkor megláttam Harryt..Olyan szélesen mosolygott, és olyan boldog volt, hogy talán először most láttam ilyen vidámnak. Zöld szemei csillogtak, ezt már messzebbről is látni lehetett. Az oltár előtt kis virágos boltív volt elhelyezve. Mikor odaértünk, megszorítottam apu karját.
-Vigyázz rá nagyon, és becsüld meg - suttogta apa, Harrynek címezve a mondatot, amikor átadott neki.
-Úgy lesz - mosolygott Harry. Kezemet az övébe csúsztattam. Kezdetét vette a szertartás, én pedig remegő lábakkal álltam Harry mellett. Fátylamat hátrahajtottam, hogy jobban lássak.
Ezután a szertartás pontos rendben zajlott, elérkeztünk az esküig. 
-Kérem ismételjétek utánam - szólt a pap és Harryhez fordult. - Én Harry Styles..
-Én Harry Styles - kezdte, mire nekem máris könnyek szöktek a szemembe.
-Esküszöm az élő Istenre...
-Esküszöm az élő Istenre..
-Aki Atya, Fiú, Szentlélek..
-Aki Atya, Fiú, Szentlélek - ismételte a pap után, én pedig mosolyogtam rá.
-Teljes Szentháromság..
-Teljes Szentháromság..
-Hogy Vivienne Smith-et..
-Hogy Vivienne Smith-et - mosolygott rám, az én szemeimből pedig könnyek szöktek ki.
-Akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem.
-Akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem - nézett rám határozottan Harry.
-Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint feleségül.
-Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint feleségül.
-Hozzá hű leszek, vele megelégszem..
-Hozzá hű leszek, vele megelégszem..
-Sem betegségben, sem egészségben, sem szegénységben, sem gazdagságban..-Sem betegségben, sem egészségben, sem szegénységben, sem gazdagságban..
-El nem hagyom.
-El nem hagyom.
-Vele tűrök, vele szenvedek..
-Vele tűrök, vele szenvedek..
-Holtomiglan, holtáiglan.
-Holtomiglan, holtáiglan.
-Harry akarod-e feleségedül az itt jelenlévő Vivienne Smith-et?
-Akarom.
Én is elismételtem a fogadalmat. Bár kissé halkabban mint Harry, ez nem bizonytalanságot tükrözött, csak egyszerűen a boldogságtól alig jött ki hang a torkomon. Na meg elvesztem azokban a gyönyörű, mélyzöld szemekben.
-Vivienne Smith, akarod-e férjedül az itt jelenlévő Harry Stylest? - fordult felém a pap.
-Akarom - jelentettem ki magabiztosan.
-Hivatalosan is házastársakká nyilvánítlak titeket, csókoljátok meg egymást.
Harry ajkait az enyémekre tapasztotta. Finoman, rajongva csókolt meg.
Megfeledkeztem a tömegről, a helyről, az időpontról, az okról..Csak azt tudtam, hogy szeret, és akar, és az övé vagyok.
-Éljen az ifjú pár - jelentette ki a pap mosolyogva, az ott lévő ismerőseink pedig mind hangos ujjongásban törtek ki.
Megszólalt a filmekben is jól ismert zene, mi pedig Harryvel egymás kezét fogva kivonultunk,  a koszorús lányok rizst szórtak ránk. Sok el is talált, de nagyon szórakoztató volt.
A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról. Mindenki gratulált nekünk, mi pedig mindenkitől mosolyogva köszöntük meg. Elég sok ideig a templom előtt ácsorogtunk. Aztán elindultunk a számunkra bérelt limuzinnal a mára lefoglalt étterem felé, mi ketten Harryvel, a többiek pedig saját autóval jöttek utánunk. A limuzin tetején lufikat fújt a szél, mint általában mindig. Minden utcán dudált a sofőrünk, és sokan ki is jöttek kukkolni a házukból, hogy vajon ki is esküdhetett.
Amikor leparkolt a limuzin az étterem előtt, anyáék már ott álltak. Ők még egyszer gratuláltak, és meg mernék rá esküdni, hogy tele volt a szemük könnyel. Hát igen, a kicsi lányuk felnőtt..
Besétáltunk szép komótosan és körbenéztünk. Pont úgy, ahogy megrendeltük. Selyemborítás a székeken, arany masnis háttámlával, gyönyörű díszek, és két lufiember, egy menyasszony, és egy vőlegény "Éljen az ifjú pár!' táblát tartva. A zenészek is megérkeztek hamarosan, akik le is ültek és a hangszereket a kezükbe véve zenélni kezdtek. 
Az emberek folyamatosan szállingóztak befelé, mi pedig örömmel üdvözöltük őket.
Beszélgettünk, nevetgéltünk, sőt sokan már a táncba is belemelegedtek. 
Harry köszöntőt mondott, majd kimentünk az udvarra, mert következett a lányok által várt pillanat. Háttal álltam, és eldobtam a csokrot. Hangosan visítozni kezdtek, én pedig megfordultam, ki kapta el a csokrot. Gemma, Harry nővére volt az. Rávigyorogtam, ő pedig a barátjára.

Aztán megvacsoráztunk, a vőfély közben szórakoztatott minket. Vacsora után sokan a táncparkettre mentek, és belemelegedtek a táncba, amikor Harry megfogta a kezem, és a tömeg közepére irányított. Szembe fordított magával, kezeit derekam köré fonta, én pedig karomat átkulcsoltam a nyaka körül. Így lépegettünk a zene ütemére.
-Milyen Mrs. Styles-nak lenni? - mosolygott rám Harry, miközben megpördített.
-Fantasztikus. El sem tudom mondani - lelkesedtem, és homlokom az övének döntöttem, majd megcsókoltam.
-Örülök. 
Pörgősebb számok következtek, mi és táncoltunk még egy kicsit, aztán visszamentünk a szüleinkhez, akik éppen egymással beszélgettek. Leültünk és bekapcsolódtunk a beszélgetésbe.

Fél tíztől éjfélig szinte megállás nélkül táncoltunk. Harryvel nem csak egymással, hanem a családtagokkal is táncoltunk. Épp Harryvel beszélgettem tánc közben, amikor apu lekért, Harry pedig mosolyogva bólintott, és megkereste az anyukáját, hogy táncoljon vele.
-Jaj kicsim. Hogy felnőttél - sóhajtott apa, és megfogta a derekamat.
-De ez nem feltétlen baj. Azt hiszem, most vagyok a legboldogabb. Ez életem legszebb napja - mosolyodtam el, és megpusziltam az arcát.
-Tudom. Úgy gondolom, Harry volt a legjobb választás számodra, tényleg szerintem nála jobbat nem is találtál volna.
-Ez így nem helyes. De találtam volna. De nekem ő a tökéletes - néztem Harry felé, aki az anyukájával folytatott mély, bizalmas beszélgetést.
-Igen igazad van. Ő tökéletes a számodra. Na meg szerintem is nagyon rendes - aputól ritkán hallani ilyet, de azt is tudom, hogy ha ilyet mond, azt komolyan gondolja.
Két számot táncoltunk végig, aztán apa lekérte Annet, én pedig anyut. A zene ütemére nem is nagyon figyeltem, mert anyától elég nehéz elszakadnom. 
-Istenem kicsim. Én most annyira büszke vagyok rád - nézett rám könnyes szemekkel anya.
-Köszönöm.
-És tudd, bármi történik, hozzánk bármikor jöhetsz - ölelt át szorosan anyu, én pedig viszonoztam a gesztust.
-Tudom, és köszönök mindent - húzódtam kissé távolabb, és mélyen a szemébe néztem.
-Egy szülőnek ez a dolga - nevette el magát anya.

Éjfél előtt öt perccel elindultam megkeresni Harryt, mert teljesen elvesztettük egymást a tömegben, hiába táncoltunk együtt egy órát. Mindenkire mosolyogtam, meg minden, aztán végre megláttam Harryt a fiúkkal beszélgetni.
-Éjfél után velem sem ússzátok meg a táncot - léptem a hátuk mögé, mire ők összerezzentek, és hátrafordultak.
-Hú de megijesztettél - kapta a szívéhez a kezét Niall. Mosolyogva vállon bokszoltam.
-Vivi - visítottak barátnőim, és a fiúk mellől hozzám szaladva a nyakamba ugrottak.
-Veletek sem táncoltam még - ráncoltam a szemöldököm.
-Hosszú még az este - karolt át Harry, és megcsókolt - Most viszont mindjárt éjfél. Mit fogsz kívánni?
-Már minden kívánságom teljesült. Veled vagyok, tied vagyok, boldogok vagyunk, és ez a lényeg - fordultam felé, és tekintetem mélyzöld szemeire emeltem.
-Igazad van. De azért én még tudnék kívánni valamit - mosolygott rám huncutul, gödröcskéi előbukkantak. 
-Viszont van egy meglepetésem - szólalt meg hirtelen, és mindenkit kiinvitált a kertbe. Leültünk a kis padokra, én pedig kérdőn néztem rá.
Harry visszaszámláltatott, én pedig a kezét szorongattam. Aztán amikor az óra elütötte a tizenkettőt, tűzijáték zaja hallatszott a sötét éjszakában. Fejem az ég felé emeltem, és gyönyörködve néztem. A többiek pedig 'hú'-ztak és ujjongtak, ugyanis amikor a vége felé közeledett a tűzijáték ezt a feliratot lőtték fel az égre. "Éljen az ifjú pár". 
Tudhattam volna, hogy a fiúk szervezkednek valamit.
Miután vége lett, bementünk az épületbe, és felvágtuk a tortát. 
Aztán jöhetett megint a tánc. Táncoltunk egy hatalmasat a fiúkkal, aztán a lányokkal is, meg csak úgy ketten Harryvel is. 
Hajnali öt körül az utolsó emberek is elszállingóztak, mi pedig maradtunk pakolni a szülőkkel. 
Hét órára mindennel kész lettünk, és fáradtan estünk haza, a közös lakásunkba Harryvel. 
Harry segített kikászálódnom a bonyolult esküvői ruhámból, és gyors közös zuhanyzás után szó szerint bezuhantunk az ágyba. Alvás előtt szerelmesen megcsókolt, és végképp felmondva a szolgálatot, álomba borultunk.

*6 év múlva*

-Darcy gyere ide - kergette Harry játékosan az öt éves kislányunkat. 
Hát igen, amikor bejelentettük, hogy terhes vagyok, anyáék meglepően jól fogadták, sőt támogattak mindenben.
Harry meg..hát kiváló apa. A gyerek semmiben sem szenved hiányt. Gyönyörű kislány szerintem, bár melyik szülő szerint nem gyönyörű a gyereke?
Csodálattal néztem, ahogy Harry a hátára veszi a kislányunkat, és lovacskásat játszik vele.
Mindig a kedvében jár, minden levegővételét figyeli. Talán túlzásba is, bár annyi a minimum, hogy így féltse a gyerekét.
A fiúk is átszoktak néha nézni a lányokkal persze. Niallnek és Biának olyan cuki kisfia van, hogy azt el nem lehet mondani. Apjára ütött, mert a kajától nem lehet elszakítani. Louisnak és Petrának gyönyörű kislányuk, imádja a csíkos szoknyákat. Zaynnek és Cristának fiuk, Liamnek és Edinának pedig kislányuk. Minden gyermek szép és egészséges. A banda..Hm mi lett a bandával? Még mindig együtt zenélnek, és az idő elteltével is meglepően sok helyre hívják őket. Persze a rajongók száma csökkent sajnos, de jelentős Directioner van még a világon. Úgy gondolom, hogy a következő nemzedék, a sok új tini sosem fogja megérteni, hogy mi miért szeretjük őket annyira, és hogy mennyit segítettek az embereknek. Hogy könnyeket csaltak valamennyi rajongó szemébe, amikor énekelni kezdtek. Mennyit segítettek a beteg gyerekeken, és azokon, akiken nem is tudták, hogy segítettek. Mert Directionernek lenni nem átmeneti dolog. Ha egyszer azzá válsz, az maradsz halálod napjáig. Sok tini ha a mi helyünkbe lenne, azért lenne a fiúkkal, mert híresek. De én és a lányok azért vagyunk a srácokkal, mert azok, akik. Nem azért szeretjük őket, mert ők a híres One Direction. Magukért szeretjük őket. Remélem az én történetem megtanított mindenkit arra, hogy sosem szabad feladni, ha kell bízni vakon, a végén valami jó dolog fog kisülni. 
Köszönöm!

43. fejezet : Repülőjegyek

Másnap egész tűrhetően ébredtem. Na jó, nem pocsékul hazudok, igazából nagyon rosszul ébredtem. Fejem fájt, Bia lerúgott az ágyról. Csak a szokásos. És persze az is rátett egy lapáttal, hogy telefonom ébresztőórája riasztott fel.
Reggel köztudottan morcos vagyok, nem csoda, hogy nem tudok kedvesen hozzászólni a másikhoz. Harry hiánya pedig csak növelte a csúnyább beszédemet. 
Kiszálltam az ágyamból, amikor talpra álltam, kicsit megszédültem. Megfogtam az ágynak a háttámláját, és megkapaszkodtam. 
Kitámolyogtam a fürdőbe, megmostam arcomat, és úgy éreztem most már jobb.
Visszasétáltam a szobámba, és elkezdtem feltúrni a szekrényemet, valami normális ruha után kutatva. Elég nehéz az én szekrényemben normális, és nem gyűrött ruhát találni, ugyanis mind egymás hegyén hátán van benyomva a szekrénybe. 
Tíz perc keresgélés után, találtam egy csinos ruhát. Attól, hogy nem vagyok boldog, a külvilágnak nem akarom mutatni a szomorúságomat.
Felöltöztem, az idő alatt megnőtt, hosszú mogyoróbarna hajamat kivasaltam. Arcomra pedig egy kis sminket kentem. 
Ráálltam a szobamérlegre...170 cm, és 49 kg. Nagyon sokat fogytam amióta Harry nincs itt.
Visszaraktam a mérleget a helyére, és elhatároztam, hogy most már ideje lenne felkeltenem ezt az álomszuszékot.
Megráztam a vállát, mire a karjával el kezdett kalimpálni és fejbe vágott.
-Még öt perc.. - morogta álmosan.
Még jobban  megráztam, nem reagált rá, így a karjánál fogva húztam ki az ágyból.
-Most ezt miért kellett? - ásított mérgesen. 
-Azért, mert délben már illő felkelni.
-Már dél van? - kerekedtek el szemei.
-Igen.
Felpattant a szeme rögtön, és kisietett a mosdóba. Arcáról csorgott a víz, miközben már a ruháját kereste, amit tegnap vásároltunk.
-Jó azért ennyire nem kell sietni - nevettem.
-De kell, mert mamáék látogatóba jönnek - kapkodott. 
-Akkor mész is? - szomorodtam el.
-Muszáj. Egy évben egyszer jönnek el, és anyuék nem szeretnék, ha nem találkoznánk - magyarázott.
-Oké megértem.
Bia hamar elkészült, így kikísértem.
-Majd lehet, hogy holnap még átnézek - fordult vissza az ajtóból.
-Rendben, az jó lenne.
Bia kisétált, így bezártam az ajtót, és bementem a nappaliba. Most akkor egyedül maradtam.
Anyáék üzleti úton vannak, kb egy hét múlva jönnek haza. Hát szuper.
Nem tudtam mit kezdjek magammal, ezért felmentem a szobámba a laptopomért.
A nappaliban levágtam magam a kanapéra, és bekapcsoltam. 
Töltsön...Töltsön már. Morogtam magamba, mert az a fránya laptop nem akart bekapcsolni.
Mikor végre bejött a képernyő, felsóhajtottam, gondolataim elkalandoztak.
Ha azt mondanám,hogy nem hiányzik Harry, és a többi fiú, nagyot hazudnék.
Mondjuk úgy, hogy beletörődtem, hogy nélkülük kell élnem. Ez eleinte nagyon nehezemre esett, sőt most is. De tudom, vagy inkább gondolom, hogy ők boldogak. És ez valamilyen szinten engem is boldoggá tesz.
Merengésemet az szakította meg, hogy a telefonom rezegni kezdett. Kíváncsian pillantottam a képernyőre, már reménykedtem hogy Harry az, de nem.
Anyu hívott. Bár ennek is örültem, mégis kissé csalódottan vettem fel a telefont.
-Szia anya - szóltam bele a telefonba.
-Szia drágám. Hogy vagy? - ő is tudta a Harrys dolgot, bár sosem feszegette annyira.
-Hát. Se rosszul se jól.
-Sajnálom. 
-De ne velem foglalkozzunk. Veletek mi újság? - tereltem a témát.
-Semmi különös, elég jól haladunk, egy hét múlva szerintem otthon leszünk - lelkesedett.
-Az szuper - még egy hét. Mit fogok én addig magammal kezdeni?
-De mennem is kell. Sajnos. Vigyázz magadra, puszilunk - köszönt el.
-Szia anya - suttogtam, és letettem.
Hát ez gyorsan ment. Gyorsabban mint hittem. Felsóhajtottam, és visszaroskadtam a kanapéra.
Arcomat kezeimbe temettem, és zokogni kezdtem. Akkor nincsenek itt velem a szeretteim, amikor szükségem lenne rájuk. A legszörnyűbb érzés a világon.
Megtöröltem szemeimet, és felnéztem a közösségi portálokra. Facebook-on 2 jelölésem volt, 2 osztálytársam. Twitteren pedig semmi.
Kapcsoltam valami durva zenét, és kimentem a konyhába enni. 
Belenéztem a hűtőbe, és megállapítottam, hogy el kéne mennem vásárolni. De előtte eszek.
Kivettem a tejet, müzlit a szekrényből, összeöntöttem őket egy tálba, és neki ültem elpusztítani. 
Nagy nehezen, de sikerült megennem, amire büszke voltam, hisz mostanában alig eszek.
Elmostam a tálat, és a kanalat, majd beledobtam a pénztárcámat a táskába, felrángattam magamra a Converse cipőmet, és kimentem az ajtón.
Majdnem elfelejtettem bezárni, ezért gyorsan visszafordultam, kulcsra zártam az ajtót, és elindultam a legközelebbi kisboltba, ami az utcánk sarkán helyezkedett el.
Vettem tejet, sajtot, tojást, felvágottat, és ami még hiányzott. Nehéz beváráslótáskával baktattam hazafelé. Az utcán ismét megbámultak a karom miatt, de most nem nagyon érdekelt. Az viszont igen, hogy néhány ismerősöm is meglátta.
A derekamra tekert pulcsimat felvettem, így már száz százalék, hogy nem veszik észre.
Amikor hazaértem kipakoltam a táskából, be a hűtőbe.
Igen, most biztos unjátok, de nem történik semmi érdekes az életemben. Egészen idáig.
Csengettek, én pedig kíváncsian kinyitottam az ajtót. A postás volt.
-Jó napot - köszöntem zavartan, hisz anyuéknak hozott biztos valamit.
-Szia.
-Anyuék nincsenek itthon - vakartam meg fejem.
-Nem nekik hoztam szállítmányt - felelte, és átadott egy elég mini dobozt. Döbbenten vettem el, és aláírtam a papírját.
-További szép napot - köszönt el, és már ment is.
-Magának is.
Becsaptam az ajtót, és beszaladtam a nappaliba. Vajon ez mi lehet? 
Annyira kíváncsi voltam, hogy szinte feltéptem a doboz tetejét. Meghökkenve emeltem ki belőle az öt repülőjegyet. A szám tátva maradt, és nem jöttem rá, hogy is kell azt becsukni.
De ki küldte?
Kérdésemre hamar választ kaptam,amikor a doboz alján, egy papírdarabot találtam.
"Szia drágám. Ez az öt repülőjegy Amerikába szól. A gép holnap indul. A repülőtéren várunk titeket. Szeretlek.
Harry xx"
-Uramisten. Emlékeznek ránk? - suttogtam, bár elég hülyén jött ki, mivel azért nem olyan szita az agyuk, hogy elfelejtsenek.
Ugrálni kezdtem, mint egy őrült, és felkaptam a mobilom.
Tárcsáztam Harry számát, három kicsöngés után pedig fel is vette.
-Harry..Harry  - kiáltoztam.
-Hallom megkaptad a jegyeket - nevetett a telefonba. 
-Igen, és én...kimondhatatlanul örülök - alig találtam a szavakat. - Köszönjük.
-Már nagyon hiányzol - hallottam, hogy elszomorodott.
-Nekem is te...De nemsokára találkozunk - vidítottam.
-Igen, tudom. De mennem kell, mert próbálunk. Így is már ki vannak akadva. Küld el a csajoknak a jegyeket. Holnap várunk titeket a repülőtéren - mondta. - Szeretlek drágám, kitartás. 
-Szeretlek - suttogtam, és leraktuk.

Feldobódva csörögtem fel Biát(aki kicsit megkönnyebbült, mert addig sem kell beszélnie a nagyijával kínos fiúügyekről), és olyat visított a amikor elújságoltam neki, hogy megyünk Amerikába. A szülei elengedték, hálistennek. Petrát, Edinát, és Krisztát is értesítettem, hogy pakoljanak, mert holnap megyünk. És mind az öten úgy döntöttünk, hogy nem adom oda nekik a jegyeket, nehogy elkeveredjen valakié, hanem majd ott odaadom nekik, mielőtt felszállunk.
A telefonbeszélgetések után már csak egy gond volt. Megmondani anyuéknak.
Remegő kézzel emeltem fülemhez a mobilomat, és vártam. Vártam, hogy felvegyék.
-Szia anyu. Miújság? - próbáltam kicsit csevegni, mikor felvette, és nem rögtön a lényegre térni.
-Szia kicsim, semmi különös. Már itt vagyunk a hotelszobánkban, pihengetünk. Húzós nap volt. Veled miújság? - kérdezősködött.
-Hát elmentem ma a kisboltba bevásárolni..Meg lenne egy kis dolog..Amit elég fontos lenne, hogy megkérdezzek.
-Úristen.. mi a baj?
-Nincs semmi baj - csitítottam le. - Annyi az egész, hogy a fiúktól kaptunk öt repülőjegyet Amerikába, mert ott koncerteznek, turnéznak. Szűkebben New Yorkba - soroltam. - A epülő már holnap indul, és hogy mehetek-e. Minden lánynak megengedték a szülei, na légyszi - néztem bociszemekkel, de ezt ők úgy sem láthatták.
-Hát. Rendben. De nagyon vigyázz magadra, ígérd meg.
-Megígérem - esküdtem.
-És csukd be a házat, kaput, áramtalaníts, az értékeket pedig vidd át nagyiékhoz - sorolta.
-Rendben - mindig is ilyen aggódó szüleim voltak, de hát jobb félni, mint megijedni.
Beszéltünk még körülbelül húsz percet, jobban mondva anya - és apa is a háttérből - beszélt, én meg hallgattam, és bólogattam.
Mamámék az utca végén laktak, szóval összeszedtem az összes értéket, és átvittem hozzájuk. ők is megpuszilgattak, és elbúcsúztak tőlem.
Hazafelé vettem az irányt, és egyre gyorsabban lépkedtem, mert sötétedett.
Mikor végre a házhoz értem, előkaptam kulcsaimat, és kinyitottam.
Felkapcsolgattam a villanyokat, és körülnéztem. Olyan üres ez a ház, amikor senki nincs itt, csak én. 
Hozzáfogtam én is a pakoláshoz, hisz hosszú, és fáradalmas repülőútnak nézünk majd elébe. De megéri.

Az ágyamban töprengtem az elmúlt nyárról. Emlékszem, amikor visítottunk, és üvöltöztünk egyszerre Biával és a többi lánnyal, mert elmehettünk életünk első One Direction koncertjére. Aztán emlékszem arra is amikor minden nagyon gyorsan történt. Rengeteget lógtunk a fiúknál. Aztán, amikor Liammel voltam. Igazából nem mondom azt, hogy nem volt jó vele. De mégis, életem legjobb döntése volt, hogy Harryt választottam. Aztán egy idő után a betegségem..az amnéziám. Amikor nem emlékeztem rájuk, csak úgy mint a híres One Direction-ra. Aztán amikor Harry segítségével visszanyertem az emlékezetem. 
Aztán amikor azt álmodtam - sosem felejtem el - hogy Harry meghalt. A legszörnyűbb álmom volt. Aztán amikor elment, itthagyott, és teljesen magamba zuhantam.
És most...holnap találkozom velük. Gyomrom bukfencet vetett, legalábbis így éreztem.
Nagyon fáradt voltam, ezért hamarosan el is aludtam.

42. fejezet: Hiányzol

Visszatértem*-* Bocsi, hogy ilyen lassan:( 7 komi, és jön a következő fejezet.
Bocsi, hogy ilyen rövid lett..:(

Másnap iszonyatosan fájó fejjel keltem fel. És az első ami, vagy inkább aki eszembe jutott, az Harry volt.
Őrült módjára néztem meg a telefonom, hogy esetleg nem hívott-e, de semmi.
Tehát ennyire nem érdeklem. Kezdtem úgy érezni, hogy már talán nem jelentek neki semmit. De tudtam..gondoltam hogy így lesz. Elment Amerikába, engem itt hagyott. Most biztos van barátnője, és boldogan élnek. Én pedig szép lassan, megfulladok a bennem égő fájdalomtól. 
      
                             *Harry szemszöge*

2 percenként pillantottam rá a telefonomra, hogy esetleg Vivi hív-e de semmi. Már biztosan elfelejtett. És nagyon bántam, hogy valamelyik nap, részeg fejjel leordítottam.  
-Fiúk. Hazamegyünk.-jelentettem ki, és feléjük fordultam. 
-Mi?-néztek rám értetlenül.
-Hazamegyünk.-ismételtem.-Én ezt nem bírom. Látni akarom..-suttogtam.
-Nekünk is ugyanúgy hiányoznak, de nem hagyhatunk így hirtelen mindent magunk mögött.
-Jó akkor ma az utolsó koncertünket leadjuk. De tovább nem várok.-idegeskedtem.
Elrohantam, és megkerestem a menedzsert. 
-Lefújhatnánk a turnét?-kérdeztem sietősen.
-Miért fújnánk le?
-Magánügy, de nagyon fontos. Kérem..
-Nem fújhatjuk le a turnét.-nézett rám mogorván.
-Akkor..Akkor ne fújjuk le csak...-nem tudtam mit mondhatnék.
Kérdő tekintettel nézett rám, biztos egy bolondnak nézett.
-Akkor csak szerezzen 5 repülőjegyet ide Amerikába.-sürgettem.
-Minek az?
-Aj 5 lánynak de siessen már.-kezdtem elveszteni a józan eszem is. Kikel belőlem az állat.
-Jól van..Megszerzem. Csak hallgass már.-intett le a kezével.
-Ezer hálám.-csillapodtam le apránként.

Este 7-re a menedzserünk megszerezte a jegyeket, és hihetetlenül boldog voltam, amikor, a kezembe adta őket. Eszeveszett rohanásba kezdtem, és kishíján megfulladtam mire a lakosztályunkhoz értem. Kipirult arccal léptem be a szobánkba.
-Na kitaláljátok mit szereztem?-húzogattam a szemöldököm, és a kanapén elterpeszkedő négy fiúra néztem. Kérdő pillantásuk láttán folytattam.
-5 jegyet ide Amerikába.
-Őő..és az minek is kell?
Értetlen fejük láttán kénytelen voltam elmagyarázni.
-Na szóval, a turnét lefújni nem tudjuk. Ehelyett megkértem a menedzsert, hogy szerezzen 5 repülő jegyet ide Amerikába..A lányoknak.
Öt percbe tellett, mire feltudták fogni, és értelmezni azt, amit mondtam. 
-Azta ez szuper.-ugrottak fel mind az öten az ágyon, és lerohantak.
-Király vagy öcsém.-paskolta meg a fejem Louis.
-Tudom. De el is postázhatnánk már nekik, nem gondoljátok?
-De, igen.-helyeseltek barátaim.
-Jó, holnap elpostázzuk.

                                   *Vivi szemszöge*

A nap brutálisan telt el. Bia elvitt shoppingolni, és szinte minden boltban rám aggatott valamit, amit természetesen meg is kellett vennünk. Utána elmentünk kávézni, de az eladó enyhén szólva bénáskodott egy sort, és a kért italt rám borította.
Az idegállapotom, már az egekben volt. Sokan megbámultak összevagdosott karom miatt, ezért magamra kaptam kedvenc pulcsimat, és úgy bandukoltunk hazafelé.
-Ma is ott aludnál nálunk?-sandítottam Bia felé, aki éppen az új karkötőjével foglalatoskodott, ugyanis a rajta csüngő szívet addig birizgálta, hogy féltem, le fog szakadni.
-Persze. Ameddig szeretnéd.-válaszolta egyszerűen, és átölelt.
-Köszönöm.-suttogtam.
Nagy örömmel töltött el, hogy itt van ez a négy lány, akik mindig támogatnak, szeretnek, és ha hülyeséget csinálok, kirángatnak belőle.
Ha ők most nem lennének, valószínűleg öngyilkos lettem volna. Harry és a többi fiú hiánya miatt. De mit is vártam? Tudtam, hogy egyszer eljön az a pillanat, amikor elmennek, elfelejtenek. Sztárok, élniük kell ezt a fajta életet. Minden pillanatukat követik a paparazzik, riporterek. Egy perc nyugtuk sincs, még annyi idejük sem, hogy ránk gondoljanak.
Pedig olyan szép álom volt. Ez a nyár volt életem legszebb nyara. Rengeteg minden történt, ami már csak a múlt. Ha tehetném visszapörgetném az időt, és visszanézném az összes jó pillanatomat velük. Ezt tenném legszívesebben.
De most egy roncs vagyok. És féltem, hogy nem fogok már fiút úgy szeretni mint Harryt.
Hogy mindenkiben őt keresem majd, és akkor felszakadnak ezek a sebek..
Mert a múlt rejt, de a szív nem felejt..A könnycseppek patakként folytak le az arcomon.
-Mi a baj? Te sírsz?-ijedt meg Bia, és felém fordult.
-Nekem annyira hiá-hiányzik.-hüppögtem, és vállába fúrtam az arcom.
-Nekem is hiányoznak.-simogatta meg a fejem.
Mire észbe kaptam már haza is értünk. A csomagjainkat leraktuk, és besétáltunk a barátságos kis konyhánkba. A csaphoz siettem, és felfrissítettem arcomat egy kis vízzel.

Az égbolt hamarosan besötétedett, a csillagok megjelentek az égen. Az ablakban ülve figyeltem a tájat, és visszagondoltam azokra az időkre, amikor ezt még Harryvel tettük. A lágy fűben feküdtünk, és vizsgáltuk az égboltot, a csillagok. Elmerengtünk órákig, és élveztük egymás társaságát. 
Most meg egyedül érzem magam..Hiába itt vannak velem a barátaim. Mert az az egy bizonyos személy hiánya, egy hatalmas lukat ütött a mellkasomba.
Vajon gondol rám? Vajon emlékszik még egyáltalán rám? Vagy már egy másik lánynak mondja azt a bizonyos szót, amit egykor nekem? Azt, hogy : Szeretlek?
Vajon ez a szó, csak egy egyszerű dolog volt neki, amit csak megszokásból mondott? Semmi érzelem nélkül? Vajon amikor itt hagyott, annyira fájt neki is mint nekem?
Ezernyi kérdés, és egy válasz:Nem tudom. Fogalmam sem volt. Nem tudtam róla már lassan 2 hónapja semmit.
A könnypatak megint csörgedezni kezdett az arcomon. Már nem kiabáltam, nem dühöngtem. Csendben szenvedtem, hogy ne lássa, ne hallja senki. 
Az egyetlen ember, az az egyetlen egy, akire most szükségem volt, nem is tudom hány kilométerre volt tőlem.
Hiányzol..Harry!

Utolsó bejegyzésem!

Hát nem gondoltam hogy itt lesz vége a blognak..A csaj megírta, hogy nem törli a blogot, ezért kénytelen vagyok én törölni. Nagyon csalódott vagyok, és nagyon hiányozni fog ez a blog..Az a sok hülyeség..És imádlak titeket tényleg. Hogy annyiszor komiztatok, nagyon jól esett. Egy blogot folytatok, itt van. : http://onedirectionismyli.blogspot.hu
Tartsatok velem ide, és itt tudjátok majd olvasni az írásaimat. 
Sajnálom, akinek ezzel fájdalmat okoztam. De nem írok úgy, ha lopják.:((
Akkor innen búcsúzom. ha nem akarjátok hogy örökre eltűnjek, akkor kukkantsatok be a fentebb említett blogra.

Gyerekek, bocsi hogy ennyit írok, de tudjátok a blogos ügy miatt most nem tudok egy hétig új részt hozni..Addig megírom és kitalálom, hogy hogy csináljam meg, hogy ne lopják le. Ugye nem haragszotok?:((
Imádom minden olvasómat, és egy kis türelmet kérek.
Ezen kívül mindjárt elérjük a 16.000 látogatót. Ennek viszont örülök!

!!!!!!!!!!!!!!!

Meghoztam az új blogba az 1. fejezetet. 4 komment ODA és kövi!:)
http://onedirectionismyli.blogspot.hu/2012/11/1-fejezet-hianyzik.html

Újra figyeleeem!:)

Mint már említettem, nem tűnök el örökre. Ha ezt a blogot nem sikerül megmenteni (ami tényleg nagyon szar lenne..:()itt van ez, amin már fenn van a prológus, és ha kapok 5 komit oda, akkor elkezdtem írni!:)

http://onedirectionismyli.blogspot.hu/2012/11/prologus.html